|
Témaindító hozzászólás
|
2011.01.05. 23:14 - |
Holdkavics. A orvosmacskák, és vezérek itt kapnak útmutatást a csillag törzstől. A vezérek ráadásul 9 életet! |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 Értetlen képpel bámult Gyorskaromra. Kissé hülyének is tartotta aggodalmai miatt. Végül gondolatban legyintett egyet. Megvonta a vállát, majd a két érkezőre nézett.
-Az a helyzet, Felhőbundás küldött. Azt mondta nézzem meg, élsz-e még-mondta őszintén, majd körbejárta a nőstényt.
-Akkor miért van nyúl szagod?-kérdezte tapintatosan.
~Piroska... Milyen kedves! Mi vagyok én, pirosmacska?~morogta gondolatban Holdbundás szavaira. |
Holdcsillag, Vihar törzs, vezér, Mosolycsillag fogadott növendéke
 A vezérnőstény után az apró, szürke gombolyag loholt, majd kis híján, ahogy Mosolycsillag megállt, a kandúr nekiütközött annak lábának.
- Nem fékeztél. - jelentette ki dacosan, de szeme közben vidámságtól csillogott. Holdbundás kinézett Mosolycsillag lábai közül és észrevette a hatalmas, fehér kandúrt. Mivel nemrég óta volt a törzsben, így nem igazán ismerte Ezüstvillámot.
- Piroska? Ez a miénk? Elkóborolt volna otthonról? - kérdezte, miközben a kandúr felé kezdett sétálni és óvatosan a levegőbe szaglászott. |
 Mosolycsillag, Szél törzs, vezércica.
- Gyorskarom megjöttünk! - nyávogta be a barlangba Mosolycsillag, majd megtorpant, ahogy megpillantotta Ezüstvillámot.
- Ezüstvillám? Te mit keresel itt? - gyanakodva félrefordítja a fejét, majd megrázza - Aggódtál értem? Ez kedves tőled. Mindig jó érzéssel tölt el, ha rájövök, hogy a macskáim nem csak a vezérségem miatt szeretnek.
- Egyébként, jól vagyok. Azok ketten meg, - bök fejével Vadmancsra és Virágmancsra - csak pihennek. Semmi komoly.
- Nem is tudom, - vakarja meg a fülét - kedves Ezüstvillám, nem akarsz fogni valami ehetőt nekem? Tudod, reggel óta nem ettem semmit.
// Erezhető rajta a pár perce megkajol nyúl szaga. // |
Gyorskarom, Szél törzs, orvosmacska
 Az orvosmacska kérdésére csupán egy másik hang adott választ. Meglátta a felé közeledő Ezüstvillámot, aki nagyon értelmes arcal nézi a szívformába rendezett Virágbundát és Vadmancsot.
- Nagyon sok minden... - sóhajtotta, lehajtott fejjel. - Majd, ha Mosolycsillag engedélyt ad rá, akkor elmondom. Vagy, ha akarja, akkor ő, de előtte... - néz át a kandúr válla fölött. - Meg kell várnom, míg visszajön Holdcsillaggal együtt. És az a gond... - vakarja meg zavartan a fejét. - Hogy nem tudom, hova is mentek. Még megkeresni se tudom őket. Mi van, ha útközbe bajuk esik? Engem meg itthagynak örökre? - fut át a rettegés a tekintetén és összehúzza magát picire. - Éhenhalok, mert a gombáimat végül mind megeszem... Miközben a földön próbálok álomba merülni, a halálos hideg bekúszik a barlangba és észrevétlenül mefagyaszt.... - képzel maga elé rémképeket és arcát mancsába temeti. Egy darabig csöndben nyöszüg, majd sóhajtva felnéz.
- Elnézést, Ezüstvillám, de... Annyira ki vagyok készülve. - mondja, miközben mancsait az orcáján hagyja pihenni. |
Ezüstvillám gondolkodva lépked a Holdkőhöz. Úgy dönt teljesíti Felhőbundás, vagy legalábbis képzelete kérését. Gondolkodni kezd, hogy miért játszott vele a képzelete, hisz egy macska nem tűnhet el csak úgy! Legalábbis szerinte. Hamarosan megérezte az orvosmacska szagát, és odament hozzá.
-Hát itt meg mi történt?-kérdezte értetlenül.
Szinte biztos volt benne hogy Mosolycsillag meghalt, de azért kíváncsi volt, hogy mi lett vele. |
A kandúr felkapja a fejét a neve hallatán. A kölyök nyaka még mindig az állkapcsai között pihen. Az apró termetű nőstény közelebb lép, majd odébb tessékeli az orvosmacskát, aki leteszi szépen az élettelen testet.
- Tényleg letéphetem? - néz hatalmas, csodálkozó szemekkel. A szemei Mosolycsilalgról a kölyökre vándorolnak, ahogy azt a nőstény felemeli, majd elengedi és hangosan kong, ahogy földet ér a fej.
- Au... ez fájhatott... - mondta a fogán keresztűl szívva a levegőt. Nem tudott hozzászokni ehhez a hanghoz és látványhoz. Az orvosmacska végül érdeklődve nézi, ahogy Mosolycsillag a macskákat hajtogatni kezdi.
- Ez miért jó? - kérdezi nagyokat pislogva, miközben nyakát kinyújtja, hogy lássa a műveletet.
Az ,,ideális házimacska" dolog meg nem esett le Gyorskaromnak így hosszasan magábatemetkezve gondolkodott rajta, hogy milyen egy ideális házimacska. Meg se hallotta a nőstény kérését, ő autómatikusan válaszolt.
- Persze, Mosolycsillag. Igenis, asszonyom. - bólintott komolyan, majd nagy csönd telepedett a barlangra. Hirtelen leesett neki az, amit Mosolycsillag mondott. Kitágult pupillával nyelt egy nagyot, majd a két csillagot kezdte keresni.
- Mosolycsillag? Holdbundás? - nyüszögte halkan, majd a szív-formába rendezett két macskára nézett és sóhajtott. |
- Gyorskarom! - vinnyogta idegesen Mosolycsillag - Eszedbe ne jusson bántani.
*Megdörzsöli az orrát*
- Pontosítok. Nehogy megöld. A fülét letépheted.
*Zavartan elmosolyodik*
- Csak vicceltem. Nem bántunk védtelen ellenfelet. Majd…
*Feltápászkodik*
- Vagy inkább, talán ha visszatér.
*odalép Vadmancshoz, és óvatosan arrébb tolja az orvosmacskáját, majd szinte kedvesen felemeli a mozdulatlan Vadmancs fejét (a fülénél fogva) majd hagyja, hogy visszaessen, és koppanjon, majd rávigyorog Gyorskaromra:*
- Te is hallottad ahogy kongott?
*Szépen a kék mellé húzza a növendéket (a nyakbőrénél fogva,) majd szépen nyugodtan nekiáll aranyos szív formába rendezni őket, nem igazán foglakozva a többiekkel, majd miután ezzel végzett, csak azután vesz tudomást Holdcsillagról, aki mögötte téblábol valószínűleg mert valami mondanivalója van.
- Mielőtt rákérdeznél, stressz levezetés. - nyávogja kedvesen a kölyök vezérnek - mindenkinek jobb, ha inkább nem csinálok belőle… „ideális házimacskát”.
A kölyökkandúr egy pillanatig elgondolkodott, mire is gondolhatott Mosolycsillag, majd miután rádöbbent, zavartan nyelt egyet, aztán végül mégis megkérdezte:
- És most? Most mit teszünk? Mármint azon kívül, hogy formára hajtogatod a macskáimat?
Mosolycsillag végignyalta a másik vezér fejét, majd vidáman rádorombolt - most mohát gyűjtünk. Ugyanis, a meghalás egy dolog. De aha sokat fekszünk a hideg sziklán… Az nem kellemes.
~ Aztán megmentjük őket. ~
*Ránéz Gyorskaromra*
- Addig vigyáznál erre a gerlepárra? És… tehetsz velük bármit, ami nem maradandó.
// A két csillag elmegy mohát gyűjteni. // |
A kandúrnak nem tetszett, azaz ellenségeskedés és apró gorombaság, amit szeretett vezérében vélt felfedezni. Viszont egy pillanatig néma csöndben és hálásan nézett Felissára, Virágbundára vagy Kékvirágra, vagy mi is volt az igazi neve.
~ Köszönjük, kék macska. Megérdemled, hogy a Csillag törzsbe kerülj. Teszek valamit az ügy érdekében, megígérem. ~ adott hálát a házimacskának, majd odament hozzá és alaposabban megnézte. Próbálta kizárni, hogy Mosolycsillagék miről beszélnek, csupán a nőstény hangját szerette hallgatni. Majd leült a kék mellé és halk dorombolásba kezdett, miközben óvatosan egyik mancsát a nőstényre tette. Csak akkor tért vissza a valóságba, mikor meghallotta vezére szájából a nevét és a ,,kedves” szót. Zavartan pislogott körbe, de azért hálásan mosolygott a nőstényre.
De ezek után is csupán csöndben ült és nézett, akárcsak Holdbundás. Egy pillantással meg is ajándékozta a hosszúszőrű kölyköt, majd tekintete a vészesen közeledő Vadmancsra tévedt. Nem tudta, hogy a kölyök mire készül, csupán azt az apró féltékenységet érezte, hogy netán a kölyök jobban be akar férkőzni a vezér szívébe, ezzel kilökni onnan az ,,öreg” Gyorskarmot. Viszont féltékenysége hamar átment gyűlöletbe, aggodalomba és izgalomba. A kölyök, akárhogy is nézte, mancsot emelt a nőstényre, így az orvosmacska nem tétovázva felpattant és rohant leteríteni Vadmancsot, aki gyorsan a Holdkő tetejére ugrott. A kandúr felborzolt szőrrel fújtatott a másik macska felé, majd a földre puffanó élettelen teste felé. Egy darabig felborzolt szőrrel morgott, majd egy gyors pillantást vetett a nőstényre.
- Minden rendben, Mosolycsillag? – kérdezte aggodalmasan a nőstényt, mintha az imént tíz hatalmas maine coon, esetleg norvég erdei macska támadta volna meg a vezért, és nem csak egy kölyök.
Végül, amint meggyőződött Mosolycsillag egészségi állapotáról, Vadmancs teste felé vette az irányt. Orrával megböködte, mancsával ütögette, de az meg se moccant.
- Együtt jöttek, együtt mennek. – jegyezte meg halkan, majd a másik két életben maradt macskára pillant.
- Mi legyen vele? – bök a fejével a test felé, majd rá néz újból. Eszébe jut, amit előbb tett a nősténnyel. Azért volt képe, egy alig öt perce feltámadt vezérnőstényt bántalmazni. A benne lévő aprócska gyűlölet felülkerekedett rajta és gondolkodás nélkül állkapcsát a kölyök nyakához illesztette. Ha nem szól rá Holdbundás, vagy Mosolycsillag, esetleg a Csillag törzs vagy netalántán a feljebb való éne, akkor búcsút lehet inteni Vadmancs testének. |
Megkönnyebbülve hallgatta, ahogy vezére mégis kiállt a jelenleg haláli Virágbundáért. Mosolycsillag fagyos pillantásától, bár nem neki szólt, Vadmancs szőre borzolódni kezdett, bár csak a nyakán. Annál, hogy nagyobb jelet adjon most jobban sikerült magát kontrollálnia. ~ Mégis mit képzel, jó, hogy vezér vezérrel, de ne bánjon már úgy vele, mint egy kölyökkel, ha Hold nyugodtan kérdezett valamit! ~ Morogta magában, aztán eszébe ötlött, mit is tett eddig értük Mosolycsillag. A pillanatnyi (védelmező ) düh elpárolgott belőle, és érdeklődve hallgatta tovább a nőstényt.
A kölykömacskával csak egyetérteni tudott, mikor a létrehozott fekete izéről beszélt, melléállni mégse mert. ~ Valami nem klappol... ~ Gondolta magában, és körbesétált az üregben, szimatolva, nézelődve, de folyamatosan fülelve a társaságra. ÉS hallott is érdekes dolgokat...
- Már hogy mi van?! - csattant fel, és ismét visszatért a macskák közé - nem úgy értettem, hogy nem akartam növendéket, hanem hogy rám sózták! - morogat még visszafogottan, de mindenképpen gorombán a nőstény felé... tisztes távolságot tartva még. - Ahogy egy törzstársam halálának se örülnék, az övének méginkább nem...
Egy pillanatra elhallgatott, és észrevehetően felmérési szándékkal végigpásztázta a széltörzsi vezért. Bocsánatkérőn nézett Gyorskaromra, és felettesére. Aztán közelebb lépett a fekvő cirmoshoz, a füléhez hajolt, és mielőtt megszólalt volna "behódolón" hozzádörgölte fejét a nőstényhez.
- Remélem megbocsátasz te is, Mosolymama, de most valami nincs a helyén itt... Engedelmeddel... - Vadmancs hirtelen fordult, megfeszített hátsó lábbal. Már korábban bemérte a távolságot, hogy hol és hogyan célszerű teliberúgni a célpontot, hogy komoly sérülése semmiképp se legyen, de azért elájuljon (ergó esélyesebb legyen, hogy Vadmancs életben marad). Persze ennek a trükknek nagy hátulütője, hogy hiába hatásos és erős, de a támadó nem láthatja, mi történik a háta mögött. Ha el is találja, a másik felkel-e még, és a nyakára megy, vagy sem...
Hogy ez ne következhessen be, a növendék-helyettes minden izmát igyekezett tűréshatárig kihasználni, és a lehető leggyorsabban a Holdkő tetejére ugrani.
- És most megyek, megkeresem a növendékem. Remélem mindketten túláljük... Remélem lesz hova visszatérnem... - Nyávogta még a levegőben, azán négylábbal landolt a Holdkavics tetején... Majd mint egy rongybaba, lehanyatlott a földre.
//Na ki nyírja ki? ^^ Mosolymama vagy Gyk? Esetleg a saját vezére? ^^""""" // |
- Persze. - nyávogta a csíkos nőstény, miközben az oldalára dőlt - Mármint velem igen. Vele - bökött a fejével Felissa felé - már kevésbe. Igazából, érdekelne hogy sikerült megölnie magát, de… nem annyira, hogy megkérdezzem tőle.
- Mármint, - kelt fel, és lépett oda a mozdulatlan kékhez - azt értem, hogy utánam jött, azt nem, hogy házimacska létére hogy csinálta.
- Mosolycsillag, tehetünk érte valamit? - nyávogta idegesen Holdcsillag az idősebb macskának - megmentett téged, nem hagyhatjuk így!
*Mosolycsillag egy tőle szokatlanul fagyos pillantással belefojtotta a nyávogást a növendék vezérbe, majd becsukta a szemét, megborzongott, majd megrázta a fejét.*
- Nézd, Holdbundás, talán a legjobb dolog, amit tehetnénk vele, az az, hogy véglegesen végzünk vele. Akkor talán tényleg a Csillag törzzsel marad, házimacska létére. Persze, utána is mehetsz, és segíthetsz neki visszatalálni is, de annak az lesz az eredménye, hogy meg fogsz halni. Mondjuk, ez neked kevésbé problémás, mert neked marad életed. De neki nincs fölösleges.
A pici kandúr tőle szokatlan ellenségeskedéssel bámult a csíkos cica képébe, majd hidegen megkérdezte:
- És te miért nem mész érte? Te csináltad ezt a izét - bök fejével a hasadék felé - te gondolom ismered is arra a járást, nem?
*Mosolycsillag fáradtan lehunyta a szemét*
- Tegyük fel, hogy ez így van. De két dolgot tudnod kell. Az egyik, hogy azért mentem, mert a törzsemnek szüksége van rám, és ezért… Ezért ha meg is haltam volna, az agyam helyrejön. Buborékokat, és lepkéket láttam ott is, ahol nem voltak! Szóval, megérte kockáztatni a törzsért. De nem éri meg egy házimacskáért. A másik…
*Kedvesen lehajol, és végignyalja a mozdulatlan kék fejecskéjét*
- Hogy nem tudtam, hogy oda nyitok kaput, ahol örök, csillagtalan sötétség van. Onnan macska még nem jött ki… Sem élve, sem holtan. Ha Virágmancs valahogy nem hoz vissza, valószínűleg akkor halok meg, amikor a testem idekint már teljesen feladja. Csak akkor lehet, hogy már alkalmatlan lett volna arra hogy újra visszatérjek bele. Hálás vagyok neki, de akkor is…
*Megrázza a fejét*
- Én túl fáradt vagyok, te túl fiatal, Gyorskarom túl… Túlságosan kedves.
*Kicsit „rondább” fejjel, mint ahogy egy többhetes döglött tehénre szokás nézni ránéz Vadmancsra*
- A helyettesed meg most jelentette ki, neki ez… ő sem kellett növendéknek. Szóval, ideje méltó búcsút vennetek a törzstársatoktól, aztán… Aztán elmondhatjátok, miért is jöttetek ide… |
Vadmancs a megbolondult nőstényre tapasztotta mind a négy mancsát, és próbálta eltolni magától /A következményekbe bele se gondolva XD/ de az oxigénhiánytól elgyengült izmai nem bírtak jelentős mozgató hatást kifejteni a visszatért "hullára". Amúgy se biztos, hogy lett volna esélye, de ki tudja... Próbálkozni még nem bűn.
Miután végre elengedte a helyettes összreogyott, és elterülve adott hálát a csillagtörzsnek, hogy még idpben visszahozták az eszét is a széltörzsinek. Szótlanul, szinte már vállát rángatva nézte, ahogy Felissa feje koppan a földön. Nem mintha nem ugrott volna szívesen a segítségére, de édeskeveset tehetett volna...
- Nem is tudom, hogy akartam-e növendéket, mikor még én is a korban vagyok... - Mondta minden tiszteletet nélkülözve egyenesen a nőstény szemébe, és végre fölállt. Farka hegyét idegesen tekergette, és közelebb lépett a kékhez, hogy hasonlóképp megnézze magának, mint korábban ő Mosolycsillagot. Némi légcserét, valami szívdobogást bármit keresett, amit éles érzékei a léteznésnek jeleként foghattak fel.
Mikor visszafordult (és persze őt is elhúzta a kőtől) vette csak észre, hogy a szél vezére nem egészen van a helyén.
- Minden rendben? - teszi fel a költői kérdést, szimplán a törődés kimutatásaként. Nem annyira hülye, hogy ne lássa a helyzetet... Majd Holdcsillag felé fordult. ~ Vajon érdekli egyáltalán, hogy a törzyének egyik tagja épp nagyon halottnak tűnik? ~ |
A kandúr békésen lehunyja a szemét és halk dorombolással próbálja nyugtatni magát, mikor érzi, hogy Vadmancs egy pillanat erejéig megtámasztja az oldalát. Kinyitja a szemét és ránéz, de az már megy is tovább. Keserűen nézi az élettelenül fekvő Mosolycsillagot, a kék valahogy nem érdekli annyira. Úgy se ismerte. Még a nevét sem tudta. És még mindig nem tudta elhinni, hogy az a macska kék. Viszont Virágbunda színgenetikai elemzése közepette észreveszi, hogy szeretett vezére él és mozog, sőt még pofozkodik is. A kandúr rögtön négy talpára ugrik és hangos dorombolásba kezd. Már száguldana is a nőstényhez, mikor az kíméletlenül felemeli a kék fejét és a földhöz ,,csapja".
~ Au... Ez fájhatott... ~ fintorodott el egy pillanatig a gyógyító, majd közelebb merészkedik a furcsán viselkedő Mosolycsillaghoz.
- Mosolycsillag! - köszönti kicsattanó örömmel a vezért, aki kitalálja, hogy azonnal el akar húzni innen.
- Várj még, Mosoly... - áll a nőstény elé, hogy az ne tudjon elhaladni, de félrelöki. Jobban mondva csak megszédül és a gyógyítónak ütközik, majd lefekszik a földre.
- Pont ezzel akartalak figyelmeztetni... - sóhajtja keservesen a kandúr.
~ Sosem tanul. ~ mosolyodik el magában. |
Vadmancs próbálkozását egy nem várt siker követte: A farkon rángatott nőstény hirtelen kinyitotta a szemeit, majd csíkosvillám fúriaként lekevert neki egy hatalmas maflást, majd ugyanazzal a mozdulattal már a torkába harapott - de mielőtt sikeresen összeroppantotta volna a helyettes nyelőcsövét, rémülten elengedte, és zavart kiscicaként pislogva elhátrált.
- Vadmancs? De hogyan? - nyávogta, majd körbenézett, és szeme megállapodott a mozdulatlan Virágbundán.
- Ez kinek az ötlete volt? - nyávogta idegesen - fogalmatok sincs róla hogy mekkora bajt kevertetek.
*Virágbundához lép, majd minden finomságot nélkülözve felemeli a fejét a fülénél fogva, majd elengedi, és hagyja hogy a kék fejecske keményen koppanjon a talajon.*
- Ennek annyi. - nyávogja feszülten, majd a többiekre néz - ugye senki nem akarja megmenteni? Mondjátok hogy nem. Teljesen idiótának kellett lennem ahhoz, hogy azt gondoljam, jó ötlet ott keresztülmenni. Semmi kedvem újból megpróbálni. Komolyan. Egyáltalán nem számit, hiszen ez - átlép a kék cica testén - csak egy házimacska.
*Lenéz a mancsaira, majd fel az égre (és rájön, hogy barlangba van)*
- Részemről én akkor megyek is. - Visszanéz a kék cicára - Ez amúgy is a ti bajotok. Ránéz a valószínűleg meg mindig levegő után kapkodó Vadmancsra - Amúgy, gratulálok ez első elvesztett növendékedhez. Jól haladsz.
*Hirtelen egy pillanatra elveszti az egyensúlyát, és majdnem elesik, de inkább lefekszik (láb maga alá húzós pózba) és úgy néz a többi macskára.*
- Mármint megyek, ahogy picit kipihentem magam.
*Éppen hogy észrevehetően, de remeg* |
Vadmancs aktíve nézelődött, mióta a területre érkeztek. Még sose járt erre, és mindent mindent mindent de igazán mindent érdekesnek és újnak talált, vagy érzett benne valami olyasmit, ami különlegessé tette. Elősször a kétségbeesett Gyorskaromhoz ment, én bátorítón hozzá dörgölözött, de aztán visszatért Holdbunda mellé, és egy lépéssel mögötte-mellette leült, várt.
- Névte... Virágbunda hidd elm én is fáradt vagyok. De ha nyavajognék se lenne jobb... - mondta, és nem próbálta elhellgattatni a nőstényt, csak saját példáját hozta fel. Furcsállva hallgatta vezére minden szavát. Sose látott sehol semmit, nem azt érezte, amit ő. Vadmancs különlegesnek vélte a helyet, nem csak azért, mert a Holdkavics előtte volt, és nem csak azért, mert hűde nagy csillagtörzs... ~ Holdkavics? Mosolycsillag? Izéééé.... ~ Furcsállva nézte, ahogy a kék macska elősször ugrik a széltörzs vezéréhez, és akármit is mond, Vadmancs szinte biztosra veszi, meghalt... Csak talán valami várakozó státuszban van... ~ A vezéreknek elvégre kilenc élete van, nem? Hársfa csak eggyel minuszolta le Mosolyt... ~ Gondolkodott, de aztán fel is tette a kérdést.
- Jóesetben egy vezérnek kilenc élete van, nem? Mosolycsillag nem ostoba, hogy csak úgy elpasszoljon egyet, valamit biztos tud, vagy meg akar tudni... - nyávogta, és igazából bízott benne, hogy a nőstény, ha nem is épségben, de visszatér közéjük.
Aztán meglátta azt a sötét foltszerű dolgot, majd Névtelen is eldobta magát. Ekkor egy kissé megijedt az ifjú helyettes. Igazából nem az átjárótól, hanem inkább a hirtelen hátraugró és nagyot koppanó kölyöktől. Nem számított rá, hogy pont ő fog így reagálni. Mielőtt Gyorskarom, aki eddig Holdnak támaszkodott eldőlt volna, Vadmancs megtámogatta. Nem értette a szavakat, amiket mormolt a gyagya macska, de nem is érdekelte őket.
Aggódva, szimatolva nyújtogatta nyakát a kómázók felé, és elősször Mosolycsillag farkát ragadta meg, hoy hátrébb húzza. ~ Felissa valami olyasmit mondott, nehogy kihűljön. ~ Megpróbálta magához húzni a nőstényt, és imádkozott, hogy a Holdkő hatása ne érvényesüljön a macska testén keresztül is. |
Gyorskarom amint hangokat hallott, abbahagyta a sírást és a toporkézokást. Megtörülgette a szemét, majd hátrapillantott, hogy kik is érkeztek ide, a legrosszabb pillanatban. Rég látott arcokat fedezett fel. Holdbundás vagy csillag, vagy mi is a neve, Kékvirág, legalábbis asszem', mert a gyógyító nem igazán jegyezte meg a kék nevét és természetesen Vadmancs.
- Mi szél? - kérdezte elhaló hangon. De válasz helyett az oroszkék házimacska szeretett vezéréhez ment. Nagyokat pislogott. Szégyelte magát, amiért elvileg a kék meg tudja menteni Mosolycsillagot, mikor az csak egy kék macska, közben ő egy orvosmacska, aki tud beszélni a Csillag törzzsel és mégis csak ül és magatehetetlenül néz. Gondolataiba és szégyenérzetébe mélyedve nem vette észre, hogy Kékvirág nem hozza a legjobb formáját. Hirtelen összeesett a nőstény, majd a lelke kilépve testévől elsétált a nyílás felé. A kandúr szájából akaratlanul is kifutottak a szavak.
- Hé! Hová mész? Megígérted, hogy visszahozod Mosolycsillagot! Szemét! - sziszegte, majd újra a sírás kezdte kerülgetni. A mellette álló Holdbundásnak támasztotta a testét és értelmetlen szavakat kezdett az orra alatt motyogni. |
A macskák csoportja megérkezett a anyaszájhoz, aminek az alján a Holdkavics lapult.
- Ti is érzitek? - borzolta bundáját a növendék vezér - valami nagyon nem jó történt itt.
// Nem. Semmi. Extra. ^_^ //
Kékvirág zavartan megrázta a fejét - Semmi. Meleg van, fájnak a tappancsaim, félig éhen vagyok hallva, nem szeret a vezérem, és azt már mondtam, hogy alig érzem a lábaimat? De ezenkívül semmi.
- Na mindegy, nyávogta a Holdcsillag zavartan - valószínűleg csak a rossz emlékek.
//Bent//
Odabent furcsa kép fogadta őket, egy rémült Gyorskarom, és egy látszólag élettelen Mosolycsillag.
A kék nőstény egy elharapott, rémült nyávogással nyugtázta a helyzetet, majd mindenkit megelőzve a fekvő macskához szalad, és idegesen vizsgálni kezdte.
- Oooké. Él. Vagyis olyasmi. Csak alig. Azt hiszem, ez Alfonz műve. A jó hír, hogy tudok rajta segíteni.
*Ránéz a orvosmacskára, majd Holdcsillagra, és csak a legvégén Vadmancsra*
- Ugye milyen jó, hogy eljöttem? Nélkülem pár óra alatt kihűlt volna, vagy bármi nem kellemes dolog. Például, mert éppen hogy csak az agya kap most oxigént, szép lassan… lebomlott volna élve. Ami nagyon fájhat. Már persze, ha érezné. De nem érzi. Szóval valójában nem is fáj. Mindenesetre, írjátok fel, hogy megmentettem Mosolycsillagot, jó? Mármint amikor legközelebb nem akartok bennem bízni.
- Mond csak, te sem latod azt a nyilast a levegőben? - súgta oda a helyettesének a vezér - arra gondolok, amin éppen ott van az önjelölt kék orvosmacskánk mellett?
*Megrázza a fejét*
- Nem, te sem látod. Hurrá.
Közben úgy tűnt, a kék nőstényre fecsegőroham törhetett, mert éppen ott tartva, hogy meggyszer milyen jó is, hogy jött, rátette a mancsait Mosolycsillag fejére, majd hirtelen elkerekedett szemekkel bámult rá a nyílásra, rémülten nyelt egyet, majd lenézett a vércseppre, ami az orrából csöppent a földre, majd újból felnézett a nyílásra. Aztán egy nyikkanás kíséretében, ami leginkább úgy hangzott hogy „Au”, vagy inkább „Anyú”, mereven az oldalára dőlt, kétségbeesetten tátogott néhányat, pislogott hozzá, majd mozdulatlan maradt.
*Ekkor a hasadék mindenki számára láthatóvá vált, és az is, ahogy egy furcsa világitó-kék macska keresztülsétál rajta, igencsak zavart arccal.*
*És a háttérben a puffanás, ahogy Holdcsillag ijedtében hátraugrott, és nekicsapódott a barlang falának.*
- Jól vagyok - nyávogta - de… ezmivolt? Átjáró a csillag törzshöz? Ilyen van? |
Szépen, csöndben és lassan haladtak a barlang felé. Legalábbis Gyorskarom így érezte, ugyanis lefoglalta a gombákban való csodálkozás. Néha oda is rohant egyhez, hogy megtanulmányozza, hátha felfedez egy eddig ismretlen és gyogyító erejű gombát. Viszont, ha bámészkodott, akkor elveszítette Mosolycsillag nyomát, s hangos sípákolásba kezdve rohangált körbe-körbe (like idiot), míg Mosolycsillag vissza nem fordult érte.
Mosolycsillag mondata hallatán elképedt, sőt, ha tudott volna, még el is sápadt volna.
- Tilos? - kerekedtek ki a kandúr szemei.
- De, ha tilos, akkor... Akkor azt nem szabad! - értetlenkedett a kandúr. Hatalmas, kikerekedett sziámi szemekkel bámulja a megőrült nőstényt, aki végül belenyávog a barlangba és amit okoz szakadék, azon keresztül ugrik, neki a Holdkőnek. Az orvosmacska nyugtalanul és zavarodottan toporzékol, majd, keserves nyávogásba kezd, nem tudja mit tegyen és a Csillag törzstől vár valami használható ötletet. |
- Arra gondoltam, hogy lefekszek odabent, és szépen éhen halok, és a következő vezérek keresztülesnek a hullámon és lesz rémült visítás - nyávogta Mosolycsillag, majd a gyógymacska ijedt szemét látva hozzátette - csak vicceltem, természetesen!
*Megrázta a szemét, és elhajtott a feje elöl egy buborékot amit csak ő látott*
- Őrülnék, ha velem jönnél. Amire készülök, ugyanis… Tilos. Illetve, nagyon-nagyon-tilos. Már tudnom róla is főbenjáró bűn. De…
*Beleharap a mancsába*
- Utálom-utálom-utálom. Teljesen megörülök attól, hogy megörültem. De…
// séta be a barlangba, egészen a holdkőig //
- Tudod, Gyorskarom át lehet járni a Csillag Törzshöz. Persze mindennek meg van az ára.
*Hirtelen kihívóan belenyávog a barlangba, amire mintha a visszhang felelne, aztán egy sötét hasadék jelenik meg a levegőben közvetlenül a holdkő előtt.
- Gyere, vagy vigyázz a maradványaimra. - nyávogja furcsa hangon, majd a következő pillanatban a szőre ragyogni kezd, és a nőstény határozott mozdulattal keresztülugrik a hasadékon.
*A cirmos test tompa koppanással csapódik a Holdkőnek, majd mozdulatlanul, élettelenül elterül.*
(Yus, she dead.)
// A hasadék ottmarad. // |
// Gyorsfarok el. -> Villám törzs tábor // |
// El. Villám törzs --> tábor // |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Értetlen képpel bámult Gyorskaromra. Kissé hülyének is tartotta aggodalmai miatt. Végül gondolatban legyintett egyet. Megvonta a vállát, majd a két érkezőre nézett.
A vezérnőstény után az apró, szürke gombolyag loholt, majd kis híján, ahogy Mosolycsillag megállt, a kandúr nekiütközött annak lábának.
Mosolycsillag, Szél törzs, vezércica. 
Az orvosmacska kérdésére csupán egy másik hang adott választ. Meglátta a felé közeledő Ezüstvillámot, aki nagyon értelmes arcal nézi a szívformába rendezett Virágbundát és Vadmancsot.
