|
Témaindító hozzászólás
|
2011.07.17. 01:44 - |
Egy hely, ahol a Csillag Törzsből kitagadott macskák élnek. Nos, nem túl kellemes. |
[37-18] [17-1]
 - Tudom... -válaszolta, habár sokkal inkább úgy gondolta, hogy reméli, hogy tudja, hogy kell kijutni. Sose volt még hasonló helyzetben, és ez eléggé lehangolta.
Vadmancs lassan hátrafelé araszolva maga mögött próbálta terelgetni a kék cicát. Egyre mélyebben, be a tóba. ~ Ha fönt a tóban szoktak öngyilkosok lenni a macskák, nyilván van valami kapcsolat a két világ között... csak meg kell találni a jó helyet ~ Elmélkedett, de szemét nem vette le az ellenszenves exvezérről.
- Valójában ez a te döntésed. Most itt vagy, mögöttem, és bár abban nem vagyok biztos, hogy bármilyen helyzetben meg tudlak védeni, de egyelőre nincs gáz. Ha a felettesed vagyok is, az életedről nem dönthetek. Ahogy a kölykeidről sem. Talán Holdcsillag megtehetné, de...
Elhallgatott. Vajon igazat mond? Mármint van értelme annak, ahogy gondolkodik? Vagy csak ki akar bújni a felelősség alól? Ezt még ő maga se tudta biztosan. De az, hogy gyáván átadja a döntés teljes súlyát másnak elborzasztotta. ~ Ezért lenne ő a növendékem? Ezért lennék helyettes? ~ Korholta magát dühösen.
- Részemről, én nem hagynám, hogy úgy játszon velem, ahogy akar. NEm tudom hogy működik, de ha ott lenne bennem, hogy a kölykeimmel szülessen meg, mi biztosít arról, hogy nem tud megszállni, mint egy egyszerű démon? Aki ide kerül nyilván tud hazudni is... - mondta el végül véleményét, és bár reszketni kezdett (hisz most tagadott meg valamit egy igencsak hatalmasnak tűnő vérengző és kitaszított dögtől), de jobban is érezte magát. A döntés továbbra se az övé volt, de legalább tippet adhatott róla, mit tehetne Névtelen.
//Bocsánat, hogy olyan régóta először, de nem felejtettelek el titeket :D Hiányoztok ^^ Most végre megvolt az OKTVk köre, és ameddig ki nem derül, hogy továbbjutok-e valamiből, addig szabad vagyok :D Igyekszem aktivizálódni :D // |
A kék cica reszketve bújt Vadmancshoz, majd szép lassan összeszedte a maradék önbizalmát, sóhajtott, és csak azután válaszolt:
- Vadmancs, ugye tudod hogy tudunk visszatérni?
Elgondolkodva nézte egy ideig a türelmesen várakozó árnyékmacskát, mielőtt folytatta:
- Ő csak egy rémült kiscica. Tényleg tett a múltba rossz dolgokat, de ami itt van, ő sem érdemli. Senki sem érdemli meg az örökké tartó szenvedést. Viszont, ha kivisszük… A te Csillag törzsed valószínűleg nem véletlenül nem ad a hozzá hasonlóknak második esélyt. Én adnák, de én nem vagyok született erdei macska.
|
Boldogan szimatolta meg a kék nőstényt, még az mögé nem ugrott. Utánna a szárazföldre lavírozó Árnyékcsillagra irányította tekintetét. Lett volna mit mondania, de elősször volt fontosabb kérdése...
- Gondolom tudod miről beszélgettünk... vélemény?
Bár a kérdés Névtelennek volt címezve, az ellenséges macskáról nem vette le a tekintetét. Veszélyesnek tűnt, és Vadmancsnak fogalma se volt róla mi az igaz abból, amit mondott... Érdekelte volna, mi is volt igazából a múltjában, az pedig méginkább, hogy mi a terve. Nyilván, ha meghalna újászületése után, a csillag törzs akkor se engedné maga közé, tehát hiába akarna bizonyítani. Bár ki tudja...
A kis helyettes ráadásul kezdett ideges is lenni, hogy vajon mi van a kinti macskákkal, mennyi idő telhetett el. De ezt csak a háttérben futott át agyán, a jelenlegi helyzet azért mégiscsak jobban lefoglalta. |
- Csak kifogásokat keresel - nyávogta az árnyékmacska idegesítően nyugodtan - de, legyen. Nézd Vadmancs, tényleg nem kérek sokat. Csak, ki akarok jutni… Innen.
A fekete fehér macska mancsaival megfogta a nyakörv csengőjét, ami egyre nagyobb és nagyobb lett, miközben egyre áttetszőbb is. Így már tisztán lehetett látni, hogy a belsejében egy kék macska van, aki kétségbeesetten kopogtatja az üvegfalat, és tátog, mintha valamit mondani akarna. Aztán az üvegbuborék elpukkadt, és Felissa cseppet sem elegáns módon elterült a sekély vízben, majd fájdalmas arccal felpattant, és Vadmancs mögé ugorva vészjóslóan fujt a árnyékmacskára.
- Nah, itt is van. - nyávogta az aztán, miközben kilépett a partra, és idegesen lerázta a mancsáról a vizet - most boldog vagy? |
Idegesen morgott, de inkább magának, mint az ellenszenves dögmacskusznak. Igyekezett kitalálni valamit, de sajnos jelenleg mindkét félről totális patthelyzet állt fel. Fordult kettőt, fel le sétált, mint egy ideges, bezárt tigris.
- Azt tudod, ha szétzúzod mégúgyse segítek, mint amennyire nem segítenék most se. De én is látom, hogy ha nem engedek, itt állunk elég sokáig. Más jövőéről helyette, még ha a felettese vagyok se dönthetek. Csak akkro vagyok hajlandó alkut kötni, ha Felissa is itt van, és _mellettem_ ! Ha tényleg akkora a hatalmad, mint mondod ebben a világban, akkor igazán nem zavarhat, hogy két ugrással közelebb, vagy távolabb van tőled...
Ahogy helyben lépkedett, egyszer-egyszer türelmetlenül csobbant a víz mancsa alatt. |
- Kénytelen leszel az én szabályaim szerint játszani, - nyávogta az árnyékmacska nyugodtan - nincs választásod.
- Mivel, - lépett fel a levegőbe, és maradt meg lebegve - nem véd téged a Csillag Törzs védelme, nem vagy vezér. De nem is vagy halott, így feltételezem, hogy valahogy tudod, hogy kell visszajutni.
- Igazából, - ugrott le a helyettes mellé - nyugodtan értheted úgy, hogy szívességet kérek. Felissa nem orvosmacska, mint ahogyan először gondoltam, és nőstény. A helyzet az, hogy amire biztosan képes lennék, elpusztítani a lelkét, és utána elfoglalni a testét, amikor újraéled.
*Idegesen sóhajt, ahogy lassan körbejárja Vadmancsot*
- Csakhogy ennek az eredménye az lenne, hogy azonnal kidobna a teste, és visszakerülnék ide. Ő pedig visszavonhatatlanul halott lenne. Azt gondolom, ez egyikünknek sem jó megoldás.
- A javaslatom a következő: Visszakapod a macskádat, én pedig vele együtt visszautazok vele az élők közé. És a jövendőbeli kölykeivel együtt újraszületek. Ez valójában senkinek sem probléma.
- Tudod, - mosolyodik el kedvesen - eleget voltam itt, hogy megbánjam azokat, amiket tettem. De a Csillag Törzs nem ad második esélyt. Így kénytelen vagyok sajátot szerezni.
- Szóval nekem ez a tervem. Érvek, ellenérvek, vagy fölösleges hősködés?
|
[Valojában to LuPir]
A helyettes villámgyorsan pördült meg, mikor kedvenc kékje hangja eltorzult, átalakult. Szőre pillanatok alatt felállt minden egyes négyzetmiliméterecskéjén, bajsza- karmai szanaszét meredeztek a külvilágba.
- Ott maradsz! - Vicsorított a goromba kinézetű kandúrra. Bár nem kicsit ijedt meg a helyzettől, mi több, magától az árnyékmaccstól, nem hagyta el magát. Végre elkezdte sszerendezni gondolatait, az, hogy most megzavarják igazán nem hiányzott neki.
- Hiába _voltál_ vezér, itt nem vagy több, mint egy bukott, mocskos, undorító féreg! - fújtatta felé, és nézte ahogy idegességével együtt a fény, ami bundája körül poroszkált a levegőben szintén agresszívebben szóródott szét körülötte. - Ameddig _engem_ elfogad a Csillag törzs - meglepő módon a csillagtörzs részben több tisztelet volt, mint az Vadmancstól szokás... pedig ő jelenleg aztán tök nem figyelt rá, hogy mondja ki a szavakat (tán a tudatalattija mégis ismeri a rangokat? ^^) - addig még lehetek veszélyes rád nézve! És most ki vele, hol a macskám?! Mert esküszöm, ha rajtam áll, nélküle aztán sehova se megyek!
Továbbra is úgy püffeszkedett, mint valami nagyranőtt varangy, de ez már inkább volt a fenyegetés, mint a rémület jele. ~ Nélkülem, és a saját teste nélkül úgyse megy semmire... Kérlek, mondjátok, hogy nem megy semmire, hisz akkor már rég nem itt lenne! ~ Könyörgött magában, de mindebből kifelé igyekezett nem mutatni semmit. Ha meg is látszódott kifelé valami, szemén keresztül a szinte eszelős csillogásban, az inkább volt bizonytalanság, mint kétkedés.
Továbbra is felfújva, de mostmár súlypontal lényegesen közelebb a földhöz, egy rövid lépést tett a másik kandúr felé.
- Nem vagyok hajlandó a te szabályaid szerint játszani. HA a növendékemnek baja esik, juszt se segítek, és ha engem is megtépsz, az utolsó esélyed is ugrik a visszajutásra! Eléggé világos, vagy másképp magyarázzam? Bár egy vezértől igazán elvárom, hogy ha már van... izé, volt, már ugyanis elrohadt, agya, akkor képes is legyen használni. A szituáció egyértelmű! |
A tó vize kellemetlenül hideg volt, talán túlságosan is, ha Vadmancs nem lett volna amúgy is hulla, komolyan aggódhatott volna amiatt, hogy a mancsa le fog-e fagyni. De így csak furcsa, még csak nem is annyira kellemetlen érzés volt.
- A nyakörvem? - vágott Felissa meglepett fejet, majd hirtelen hátborzongató módon felnevetett, miközben az árnyékok besűrűsödek körülötte, körbevették, majd a következő pillanatban más nem a kék cica állt a helyén, hanem egy jóval testesebb fekete-fehér kandúr, akinek a nyakában egy furcsa kékszínű medál lógott, látszólag a semmire függesztve.
- Okos a növendéked, meg kell hagyni. - nyávogta zavartalanul, miután abbahagyta a nevetést - Enged meg, hogy bemutatkozzak, Árnyékcsillag vagyok, bukott vezér, akit a csillag törzs nem tartott méltónak, bla-bla-bla. Ebből, ami számodra fontos, az az, hogy sokkal hatalmasabb vagyok nálad, úgyhogy ne is strapáld magad.
- Szóval, - lépett bele a vízbe, ami szétnyílt a mancsa alatt, így továbbra is szárazon sétált - a helyzet: Segíteni fogsz kijutni. Felteheted a kérdést, hogy miért tennél ilyet, hát azért, mert különben a növendékednek annyi. Kérdés van? |
- Hogy át akarnék kelni? - idegesen hátracsapja a fülét - részemről ide se szívesen jöttem, de végülis nem hagyhattam itt egy törzstársam...
Nyöszörögte kelletlenül, és nyugodtan követte a másik macskát a tóig. Idegesen szemlélte a tólsó parton gomolygó ködöt, és bokáig gázolt a csillámló vízbe, a kövek mentén. Nem távolodott el az "ösvénytől" te a kövek egyikére se lépett rá. Bizalmatlanul szimatolgatta azokat, amik mellett elhaladt, majd mikor megállt, jobb mancsával megpiszkált egyet.
- Amúgy cuki a nyakörved. - nevetett feszülten, egyszerűen azért, mert már kellemetlen volt az egész hely, helyzet és úgy minden. Valami olyan sötétség volt itt, amitől Vadmancs úgy érezte, ő nem tartozik ide. És ez nem esett jól a kicsiny lelkének, habár örült neki. |
- Barlangot? - nyávogta a nőstény zavartan - arról nem tudok. De a tó. Azt hiszem tudom mire gondolsz. Ugyanis
*Megrázza a fejét, és prüszköl*
- Láttam azt a tavat. Idefele jövet. Pontosan,
*körbenéz, majd elindul egy irányba*
- erre van.
*Pillanatra megtorpan*
- De komolyan át akarsz kelni a … Azon a tavon? Nem tűnt túl… De te tudod.
// Ha Vadmancs nem tesz semmi extrát, mi több, követi, átvezeti a erdőn egy furcsa tóhoz.
( A tó valahogy „fénylik”, és benne a csillagok képe tükröződik, bár fent nem látszódnak csillagok. A tavat mint valami út, fényesen kövek tarkítják, elvezetve a tó másik oldalára, ami viszont ködbe burkolódzik. Furcsa, vérszínű ködbe. ) //
|
- Őszinte választ parancsolsz, vagy megnyugtatót? - kérdezett vissza, majd nem várva a válaszra folytatta. - Mindenesetre remélem igazad van...
Végre elérték az út szélét. Vadmancs viszont nem ugrott le a fáról. Körbenézett, tőle szokatlan meggondoltsággal. ~ Nekem csak egy életem van. NEm most kéne eldobni... ~ Gondolta, aztán megismételte saját szavait.
- Remélem, igazad van... - mondta, és elnézett jobbra, majd ballra. HEzitált, hogy merre menjen. ~ Aprócsillag, ez a te területed! Árnyék árnyék hátán, hát a pokol enne meg, hogy nem tolod ide azt a rusnya képed! ~ Mordult fel magában, igaz sejtette, hogy ez lesz. Mért is értené egy élő macska amit egy halott magában gondol, és mért is segítene egy ellenséges vezér? Felsóhajtott, ahogy a ballra lévő fára ugrott át. Innentől ismét magabiztosan ment előre. Ha már döntött, végig is megy rajta...
~ És vajon Fehércsillag? Ő halott, talán segíthetne. De... nem akarom, hogy ide jöjjön, még ha meg is tenné. Nem neki, egy csillagtörzsinek való hely ez... ~ Gondolta, és ahogy régi vezére eszébe jutott, pár történet is felelevenedett, amit próbáltak belénevelni.
- Névtelen - szólította ismét régen a nősténynek adott néven társát - ha egy narancsos barlangot látsz, szólj... Ha egy sötét tavat látsz, sok kővel, ami mintegy ösvény vannak benne, akkor is...
Valami tervszerű rajzolódott körbe fejében, ez látható volt. Azt ugyan Vadmancs még nem tudta, hgy van-e esély rá, hogy működjön, de reménykedett. |
*A kék nőstény könnyedén követte a helyettest a fákra, minden nehézség nélkül lépést tartva vele, hangtalanul suhanva az ágak között.*
- Árnylények voltak - nyávogta csevegő hangon két ugrás között - hiszen tudod, itt a fénytelen erdőben ezek is élnek, nem csak a… kitagadott macskák lelkei. Nem számítottam rájuk, és sokan is voltak. De persze, nem lehettek igazán méltó ellenfelei egy
~ Hirtelen pillanatnyi szünet, ahogy egy pillanatra megcsúszik, és csilingelés kíséretében korrigál ~
- egy helyettes növendékének. Csak megijedtem. De nem voltak komoly ellenfelek. Neked még annyira sem lennének, mint nekem.
- Talán, egy … Kitagadott macska, az már kihívást jelentene. De azok úgysem mernének kihívni egy helyettest. Sem a növendékét.
*Besorol Vadmancs mellé*
- Messze vagyunk még? |
Vadmancs tőle szokatlan szótlansággal állt, és most nem Felissa volt az aki az érintéstől megborzongott. Idegesen lépett oldalra, kicsit szembefordulva a nősténnyel. Végigmérte, majd a területet nézte meg jobban. Egy pillanatra látszólag érdektelenül szaglászott körbe, könnyed ügetéssel nézte meg /tisztes távolból/ a nyúlós trutymákot is, de igazán egy pillanatra se távolodott el a növendékétől. ~ Nem tűnhet le megint ~ Nyúzta magát, és ezzel vissza is tért. Leült vele szemben. Kicsit nagyobb volt mint a kék cila, de nem sokkal. Fáradtan legyintette meg farkát, és a távolba nézett. Na nem mintha a sötétben sokat látott volna.
- Pontosan. - válaszolta a Mosolycsillagos részre. - Gyere - utasította még szűkszavúan, és visszaugrott a fára. Gondolta, hogy ez a másiknak annyira nem fog tetszeni, de lent alig járható az út. Vadmancs minden ugrásnál, lépésnél megáll, ha a nőstény követi, és olykor egy fára átugrik, majd vissza az előzőre, ahogy a saját nyomát próbálja visszakövetni. Szagot talán nem hagyott, de karmai éles nyoma, ahogy megkapaszkodott mindenhol ott kell hogy legyen...
Nem törődött az izzással, igazából csak az útra akart visszatérni. Ugyanis nem tudta, hogy került a sötét erdőbe. De az út mindig vezet valahová, ha más nem a kaland végéhez...
- Mi volt az az éles visítás? - kérdezett, de fejét nem fordította a másik felé. Csak egyik fülét billentette meg kissé. |
Ahogy a helyettes kibukkant a tisztásra, ott egy furcsa kék macskát talált.
Felissa egy pár furcsa, nyúlós, ragacsos izé között ült, fáradtan, majd Vadmancs felbukkanásakor felborzolt bundával fordult felé
~ A csengő a nyakában levő kék nyakörvön lágyan megszólalt ~
majd zavartan leengedett.
- Vadmancs. - nyávogta furcsa felhanggal, pár másodpercig gyanakodva nézve a kandúrt, majd hitelen, mint aki most ébred, vidámság költözött az arcára, és hozzá futott.
- Vadmancs, eljöttél értem? - nyávogta lelkesen - pedig komolyan féltem, hogy itt maradok.
*Hozzádörgölődzött, majd érdeklődve körülnézett*
- Mosolycsillag hol van?
*bundáján furcsa árnyékot vetett a visszatükröződő fény, ami Vadmancs bundájából áradt*
- Tudod, - nyávogta kedvesen - Mosolycsillag tudja, merre van a kiút.
*Zavartan belehallgatózik a világba*
- Nincs itt. - Leül, feszülten, bundája a félelem szagával kezd átitatódni, majd hirtelen megrázza a fejét, és reménykedve néz a másikra - Persze, ő fáradt. De te itt vagy. Vagyis elmondta, hogy lehet innen kimenekülni, igaz?
*reménykedve dörgölődzik a másiknak, visszafogottan dorombolva, érezhetően remegve*
- Akkor vezess ki innen, egyetlen Vadmacsom… |
- Ha a Csillagtörzs itt él, én inkább kerülök a pokolra... - mormolta idegesen, majd ezt a kijelentését vissza is vonta, mert mi van, ha pont ez a hely a pokol? De végülis ez talán annyira nem is valószínű, mert akkor meg nem itt és a csillagtörzs. Akárhogy is, megrázta a fejét, majd ahogy borzongás futott végig hátán egész testét is.
~NAgyszerű mért is jöttem? ~ Feszengett a "reflektorfényben" aztán a sürgetés, hogy odébbálljon elmúlt, ahogy az érzés is, hogy figyelik. Elkezdett követni valamit, amiről azt gondolta, hogy egy út, esetleg ösvény. Vagy csak egy macscsapás. ~ Ohh, igen, Felissa! ~ Jutott végül eszébe a hosszú nyávogásról. Szerencsére nem csak fél perces volt, így a kis helyettesnek volt ideje nagyjából betájolni, hogy honnan jön a hang és a szeme is némiképp hozzászokott a sötéthet. Pupillája tányér méretűre nőtt, de még így is goromba árnyak lapultak mindenhol.
Mire a sikítás elhalt, már jóval távolabb volt az ösvényszerűségtől, letért az útról és valami... bozótos szerűben futott. Gyér volt ugyan, mivel fény egy szál se éltette az aljzatot, de mégis gorombán próbálták visszahúzni.
- Takarodjatok, nekem még dolgom van, és amúgyse ez még az én időm! - Morogta rájuk és ismét egy régi trükkhöz nyúlva felkúszott egy fa kérges, fekete bőrén. Ezek után némiképp magasabban haladt az elhalt hang felé, és csak remélni tudta, hogy a túlvégén az ő kék macskáját találja meg. Abban is bízott, hogy a fák nem kelnek életre, és rántják el magukat az útjából, mert bár nyakát talán nem törhette itt, de biztos későn érkezne. ~ Aprócsillag, ha egy kicsit is tisztelted Névtelent, ha egy kicsit is megvetettél engem, légy olyh kedves és valahogy segíts... ~ Nem tudta pontosan hogy gondolta, hogy az Árnyék vezér egyáltalán foglalkozna-e velük, vagy hogy egyáltalán meghallhatná-e ezt, de a remény hal meg utolsó előttinek...
//Utoljára pedig a sejtszintű enzimműködés hal meg ^^// |
A hely ahova Vadmancs jutott, nem volt túl fényes. Mármint, mind fizikai, mind képletes értelemben. A sötétséget csak néhány világító bogár törte meg, magasan a sötétbe burkolózó fák ágain. A fák mintha már évek óta halottak lettek volna, de a levelük mégsem hullott le, talán a mozdulatlan levegőnek köszönhetően. Hirtelen, mintha ezernyi szempár figyelt volna rá, de aztán ez a érzés semmibe foszlott, mintha soha sem lett volna.
Körülötte egy pillanatra életre kelt a táj, fényes spirálcsíkok futottak végig a talpa alatt a az avaron, aztán ahogy megjelentek, el is tűntek.
Valahol a távolban egy macska felvisított, mintha nyúznák. De hosszan, percekig. Nem is gondolta volna, macska képes ennyire sokáig visítani. Aztán csönd lett… |
Egy hely, ahol a Csillag Törzsből kitagadott macskák élnek. Nos, nem túl kellemes. |
[37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Tudom... -válaszolta, habár sokkal inkább úgy gondolta, hogy reméli, hogy tudja, hogy kell kijutni. Sose volt még hasonló helyzetben, és ez eléggé lehangolta.
