Harcosok Törzse - Rising storm

Epilógus

 Egy fájdalmas nyávogás visszhangzott végig a holdsütötte tisztáson. Két macska kuporgott a bokrok szélén az árnyékok között Egyikük vonaglott a fájdalomtól, hosszú farkával csapkodva.  A másik macska lábra állt, és lehajtotta a fejét. Hiába volt orvosmacska sok hold óta, mégis csak tehetetlenül figyelhette, amint a törzs vezetőjét legyőzte a betegség, ami már oly sok életet követelt. Tudta, nincs gyógyszer a görcsök ellen, amit a láz és a betegség okoz, foltos szürke bundája felborzolódott a csalódottságtól, ahogy vezetője görcsösen összerándult, majd kimerülten elnyúlt a mohával bélelt odúban. Az orvosmacska rémülten hajolt előre, hogy megszaglássza. Vezetője még lélegzett, de a levegő savanyú, halálszagú volt, és a kandúr egyre nehezebben kapkodta azt.
 Újabb visítás hasított az erdő csöndjébe. Most nem macska, egy bagoly volt. Az orvosmacska teste megfeszült. A baglyok halált hoztak az erdőbe, ellopták a zsákmányt, és képesek voltak megölni az anyjuktól túl messze kóborolt kölyköket.
 Az orvosmacska könyörögve emelte szemét az ég felé, és a régi harcosok szelleméhez fohászkodva, hogy a bagoly hangja ne egy jel legyen.  A barlangot takaró ágakon keresztül nézett fel a sötét égboltra az ezüstcsíkot keresve.
 De a csillagfolyamot, ahol a csillag törzs élt, felhők takarták, és az orvosmacska megremegett a félelemtől. Vajon az ősi harcosok elhagyták őket a betegség idején, hagyva, hogy elpusztítsa a tábort?
 Hirtelen szél támadt, megrezegtetve a fák leveleit. A felhők közül egy csillag világított át az ágakon, be a barlangba.  Vezére az árnyékban, mélyen, hosszan levegőt vett. A remény elborította az orvosmacska szívét. A Csillag törzs velünk van.

 A megkönnyebbüléstől elgyengülve emelte állát, néma köszönetet mondva az ősöknek, hogy megkímélték vezére életét. Szeme összeszűkült a csillagfényben, ahogy ősi hangok szóltak hozzá. Dicsőséges csaták jönnek, új területek, és nagyobb törzs felemelkedik ki a régi hamvaiból. Az orvosmacskát elöntötte az öröm, szívétől a lábáig átjárta. A csillag üzenete jóval többet ígért, mint egyszerű túlélést.  Hirtelen, egy széles, szürke szárny takarta el a csillagokat, sötétbe borítva a barlangot. Az orvosmacska a földre lapul, hogy elkerülje a rikácsoló bagoly karmait, amik a barlang tetejét tépték. Kiszagolta a beteg és gyenge vezető szagát, és lecsapott a könnyű prédára. De az ágak túl vastagok voltak ahhoz, hogy áttörje őket.
 Az orvosmacska hallgatta lassú szárnyverését, mivel végül visszatért az erdőbe, majd kalapáló szívvel kutatta a csillagot az éjszakában. De a csillag, akár a bagoly, eltűnt. A helyén csak sötététség volt.    
Rémület kúszott fel az orvosmacska bundája alatt a szíve felé, hogy megragadja.
- Te is hallottad? - Hallatszott egy kandúr éles hangja a bejárat felöl. Az orvosmacska gyorsan a tisztásra surrant, tudván a törzs várja a jel magyarázatát. Harcosok, királynők, és öregek, akik elég jól voltak ahhoz, hogy előjöjjenek, a tisztás távoli, árnyékos oldalán tömörültek.
 Az orvosmacska egy pillanatra megállt, hallgatta a törzstagok izgatottan zúgolódósát. - Mit keresett itt egy bagoly? - Sziszegte egy pettyes harcos, szeme csillogott a sötétben. - Soha nem jöttek ennyire közel a táborhoz! - nyöszörgött az egyik vén.
- Talán hogy elvigye a kölyköket? -  Tippelte egy másik harcos, felé fordítva széles fejét.
- Most nem, - válaszolta az ezüst királynő. Három kölykét vesztette el a betegség miatt, hangja tompa és fájdalmas volt. - De lehet, visszajön.  Érzi a gyengeségünk szagát.
- Azt gondoltam, a halál szaga legalább távolt tartja ezeket. - Egy cirmos harcos vánszorgott a tisztásra, sáros lábbal és csapzott bundával. Ő temette el a társait.
Még több sírt kellene ásni, de túl gyenge volt már, hogy tovább ásson az éjjel.
- Hogy van a vezér? - Kérdezte, a legrosszabbtól tartva.
- Nem tudjuk. - Válaszolta a foltos kandúr.
- Hol van az orvosmacska? - Nyöszörgött a nőstény. A macskák végigtekintettek a tisztáson és az orvosmacska látta a rémületet a tekintetükben, ahogy a sötétségbe néztek. Hallotta a növekvő pánikot a hangjukban, és tudta, meg kell nyugtatnia őket, hogy a csillag törzs nem hagyta el őket. Mély lélegzetet vett, nyugalmamat erőltetett magára, hogy a felálló szőr lelapuljon a vállára, majd keresztülosont a tisztáson. 
- Nem kell nekünk ahhoz orvosmacska, hogy tudjuk, a bagoly visítása a halálról beszél! - nyögött az egyik vén, rettegéssel a szemében.  
- Miből gondolod? - Sziszeget rá a foltos harcos.
- Úgy van. - Tette hozzá a nőstény, - A csillag törzs nem veled beszél! - A érkező orvosmacskához fordult - a bagoly egy jel? - Nyávogta aggodva.
  Nyugtalanul topogva, az orvosmacska elkerülte a választ. - A csillag törzs beszélt hozzám ma este - közölte - Láttad a ragyogó csillagot a felhők között? - A nőstény bólintott, a macskák szemében remény csillant. - Mit jelent ez? - Kérdezte a vén.
- A vezér életben marad? - Kérdezte a cirmos harcos.
A orvosmacska nem válaszolt.
 - Ő még nem halhat meg! - Sírta a nőstény - És a kilenc élete? Csak hat holddal ezelőtt kapta a csillag törzstől!
- A csillag törzs minden megtesz érte, amire képes. - válaszolta az orvosmacska. - De az őseink nem felejtettek el minket - próbált nem gondolni a bagoly szárnyára, ami eltakarta a csillagot - a csillag reményt üzent.
Egy magas hangú vinnyogás hallatszott a tábor sötét sarkából, és egy háromszínű nőstény felpattant, és a hang felé iramodott. A többiek tovább figyelték az orvosmacskát, nyugalomért könyörgő szemekkel.
-A csillag törzs nem beszélt esőről? - Kérdezte egy fiatal harcos. - Már rég nem esett, és lehet, az megtisztítaná a tábort a betegségtől.
 A orvosmacska megrázta a fejet. - Nem eső, hanem egy nagyszerű, új hajnal vár a törzsre. A fénysugár, amit az harcos ősök mutattak, a dicsőséges jövőt jelenti!
- Akkor túléljük? - Nyávogta az ezüst nőstény.  
- Több lesz, mint túlélés. - Ígérte az orvosmacska. - Mi fogjuk uralni az egész erdőt!
Megkönnyebbült mormogás hallatszott a macskák között, és az első dorombolás, majdnem egy hold óta először.  De az orvosmacska elfordította fejét, hogy elrejtse reszkető bajszát. Azért könyörgött, a törzs ne kérdezze újra a bagolyról.  Nem merte elmondani nekik a csillag törzs szörnyű jelzését, a madár szárnya elhomályosította a csillagot - a törzs túl nagy árat fog fizetni azért a nagyszerű hajnalért.  

Harcosok Törzse - Rising storm

Első fejezet

Melegen sütött a nap át a lombkorona levelein és megcsillant Tűzszív bundáján. Lentebb lapult, tudva, hogy bundája borostyánként világit a buja, zöld bokrok között. Mancsról mancsra kúszott a páfrányok alatt. Érezte a galamb szagát. Lassan kúszott követve az ínycsiklandozó illatot, míg meg nem látta a kövér madarat a páfrányok között. Tűzszív kiengedte a karmait, a lába viszketett a várakozástól. Éhes volt a hajnali járőrözéstől, és egész reggel vadaszott a törzsnek. A legjobb évszak a vadaszathoz, az erdő tele volt kövér zsákmánnyal, hogy a törzs végre jóllakjon. A kis esőtől, az áradás után, az erdő gazdag zsákmányt ígért. Miután vadászott a zsákmányhalomhoz a táborban, ideje volt, hogy fogjon valami magának is. Izmai ugrásra készen megfeszültek.
Egyszer csak a másik illatot hozott felé a száraz szél. Tűzszív kinyitotta a száját, és fejét oldalra fordította. A galamb is megérezte a szagot, fejét felemelve tört a magasba, de már késő volt. Egy fehér bunda robbant ki a cserjék közül. Tűzszív meglepetten nézte, ahogy a macska ráveti magát a riadt madárra, mellső mancsaival a földre szögezi, majd egy gyors nyakharapással fejezi be.
A zsákmány finom illata betöltötte Tűzszív orrát. Felkelt és a cserjékhez ment, a bolyhos fehér kandúrhoz. - Szép fogás Felhőmancs - nyávogta. - nem is láttam, hogy jössz, csak mikor mar túl késő volt.
- Akárcsak ez a hülye madár - vigyorgott Felhőmancs, farkával magabiztosan intve.
Tűzszív érezte, ahogy felborzolódik a szőr a vállán. Felhőmancs a tanítványa volt, ráadásul a húga fia. Tűzszív feladata volt kiképezni, és megtanítani a harcosok törvényeinek tiszteletére. A fiatal kandúr tagadhatatlanul jó vadász, de Tűzszív nem tudott rajta segíteni, hogy egy kis alázatot tanuljon. Talán egyszer végre Felhőmancs is megérti a harcos törvényét, a sok holdnyi hagyományát a hűségnek es szokásoknak, amik generációk óta éltek.
De Felhőmancs a kétlábúak tanyáján született Tűzszív házimacska húgától, Hercegnőtől, és ő adta Tűzszívnek, hogy vigye a Villám törzshöz mikor még kölyök volt. Tűzszív a saját, keserű tapasztalataiból tudta, a törzs macskái nem tartják sokra a házimacskákat. Ő élete első hat holdját a kétlábúak között töltötte, és a törzs macskai nem felejtetek el, hogy ő nem az erdőben született. A füle ingerülten megrándult. Ő bizonyította már hogy hűséges a törzshöz, de önfejű tanítványával más volt a helyzet. Ha Felhőmancs el akarja nyerni a törzstársai bizalmát, meg kell szabadulnia az pimaszságától.
- Az igaz, hogy te nagyon gyors vagy - Mutatott rá Tűzszív - Szélirányból jöttél. Éreztem a szagod, mielőtt megláttalak volna. És a madár is.
Felhőmancs hosszú hófehér szőre felborzolódott, és sziszeget: - Tudom, hogy szélirányból! De tudtam, hogy ezt a hülye gerlét nem lesz nehéz megfogni, akár érzi a szagom, akár nem.
A fiatal macska dacosan nézett Tűzszív szemébe, és ő érezte, ahogy a dühe növekszik. - Ez egy galamb, nem egy gerle! - Köpte oda. - És egy igazi harcos több tiszteletet mutat a zsákmány iránt, ami táplálja a törzset.
- Jah, tényleg! - Vágott vissza Felhőmancs. - Nem láttam, hogy Tüskemancs túl sok tiszteletet mutatott az iránt a mókus iránt, amit tegnap vonszolt a táborba. Azt mondta, annyira süket volt, hogy akár egy kölyök is megfogta volna.
- Tüskemacs csak egy növendék - morogta Tűzszív. - Mint te. Neki is sokat kell még tanulnia.
- Most elkaptam vagy nem? - morgolódott Felhőmancs, miközben konokul bökdöste a galambot a mancsával.
- Harcosnak lenni több, mint elkapni egy galambot!
- Gyorsabb vagyok, mint Fényesmancs, és erősebb mint Tüskemancs, - vágott vissza Felhőmancs. - Mit akarsz még?
- A többiek tudják, hogy egy harcos soha nem támad a szél felöl! - Tűzszív tudta, nem kellene belemennie a vitába, de a növendék makacssága bosszantotta, akár egy kullancs a fülében.
- Nagy ügy. – Te széllel szemben jöttél, mint egy igazi harcos, de mégis én kaptam el előbb a galambot! – Nyávogott fel Felhőmancs dühösen.
- Csönd, – Sziszegte Tűzszív zavartan. Fölemelte a fejét, és beleszagolt a levegőbe. Az erdő furcsa, túl csendes volt, csak Felhőmancs hangos nyávogása visszhangzott a fák között.
- Most mi van? – nézett körül Felhőmancs szimatolva – Nem érzek semmit.
- Azt hiszem, tényleg semmi. – Ismerte el Tűzszív.
- Akkor mi a bajod?
- Tigriskarom. - Válaszolt Tűzszív tompán. A sötét harcos vissza-visszatért álmaiban, mióta Kékcsillag száműzte azt a törzstől, negyed holddal ezelőtt. Tigriskarom megpróbálta megölni a Villám törzs vezetőjét, de Tűzszív megakadályozta, és leleplezte a régóta titkolt árulását. Azóta nem volt jele Tigriskaromnak, de Tűzszív szívét a félelem jeges karmai fonták körbe, ahogy hallgatta az erdő csöndjét. Ahogy lélegzet visszafojtva hallgatózott, Tigriskarom búcsúszavai visszhangzottak benne: - „Tartsd nyitva a szemed, Tűzszív! Hegyezd a füled! Nézegess sűrűn magad mögé! Mert egy nap megtalállak, es akkor varjueledel lesz belőled!”
Felhőmancs nyávogása törte meg a csendet – Mit keresne Tigriskarom itt? – mondta gúnyosan – Kékcsillag száműzte!
- Tudom. – értett vele egyet Tűzszív – Csak a Csillag törzs tudja, hova mehetett. De eléggé világosan közölte, hogy látjuk még...
- Én nem félek attól az árulótól!
- Pedig, jobban tennéd! – sziszegte Tűzszív. – Tigriskarom pont olyan jól ismeri az erdőt, mint minden macska a Villám törzsből. Darabokra tépne, ha tehetné.
Felhőmancs felhorkant, és türelmetlenül megkerülte a prédát. – Nem vagy túl kedves, mióta Kékcsillag helyettese vagy. Nem érek rá, hogy egész reggel kölyköknek való rémtörténetekkel traktálj. Vadásznom kell a törzs vénjeinek! - Ezzel elrohant a cserjék között, a döglött galambot a földön hagyva.
- Felhőmancs, gyere vissza! – Nyávogta Tűzszív dühösen utána. Megcsóválta a fejét. – Megeteti magát Tigriskarommal ez az egér agyú fiatal bolond! – mormolta.
Farkával dühösen csapott, és felvette a galambot, majd arra gondolt, vajon Felhőmancs elviszi-e majd a táborba? Végül úgy döntött, a harcosnak felelősnek kell lennie a saját zsákmányáért, lerakta, és füvet dobott rá. Befedte, hogy biztonságba legyen, es remélte, Felhőmancs visszatér hogy elvigye a véneknek. Ha mégsem… Akkorőis koplal, döntötte el végül Tűzszív. Ideje, hogy tanítványa megtanulja, tavasszal sem szabad pazarolni a prédát.
A nap magasan járt, a föld egyre melegebb lett, a harmat felszáradt. Tűzszív hegyezte a fülét. A erdő meg mindig baljósan csendes volt, mintha mindenki az árnyékba bujt volna a nap perzselő sugarai elöl. A csend nyugtalanította, és a kétség összerántotta a gyomrát. Talán mégis meg kellene keresnie Felhőmancsot.
„Te megpróbáltad figyelmeztetni Tigriskaromra!” Tűzszív szinte hallotta Szürkecsíkos, legjobb barátja szavait, ahogy a fejében visszhangzottak, és összerezzent ahogy a keserű emlékek elárasztották. A Villám törzs harcosa pont ezt mondaná most. Együtt voltak növendékek, egymás mellett harcoltak, míg a szerelem és tragédia el nem szakította őket egymástól. Szürkecsíkos beleszeretett egy másik törzs macskájába, de ha Ezüstpatak nem hal bele a szülésbe, talán Szürkecsíkos a Villám törzsben marad. Újból észébe jutott, ahogy Szürkecsíkos átvitte a két kölyköt a Folyó törzs területére, hogy csatlakozzon a halott anyjuk törzséhez. Tűzszív csüggedten vállat vont. Mar nem voltak társak, így nem hallhatta többé a hangját minden nap, de könnyedén el tudta képzelni, mit mondana régi barátja.
Tűzszív kirázta a fejéből az emlékeket. Ideje volt visszatérni a táborba.Ő volt a vezér helyettese, és meg kellett szerveznie a vadászatot, és az őrjáratokat. Felhőmancsnak egyedül kell boldogulnia.
A föld száraz volt a mancs alatt, ahogy Tűzszív keresztülszáguldott az erdőn annak a szurdoknak a tetejére, ahol a tábor feküdt. Egy pillanatra megtorpant, es hagyta hogy átjárja a a büszkeség és elragadtatás, amit mindig érzett mikor a erdőbeli otthonhoz ért. Bár a kölyökkorát a kétlábúak között töltötte, mióta először betette ide a lábát, tudta, ide tartozik.
Alatta a bokrok közé rejtőzve feküdt a Villám törzs tábora. Leugrált az emelkedőn, és végigment a jól ismeret rekettyealagúton át a táborba.
A világosszürke királynő, Fűzfakéreg (Willowpelt) feküdt a bölcsőde bejáratnál, gömbölyödő hasát süttette a reggeli napsütésben. Nem olyan régen még ő is a harcosok barlangjában lakott, de most már a királynőkkel élt, a bölcsödében, miközben legelső kölykeit várta. Mellette Pettyesfejű szertetettel nézte, ahogy két kis kölyke birkózik a kemény földön, felverve a port. Ők Felhőmancs fogadott testvérei voltak. Mikor Tűzszív elhozta a törzshöz húga elsőszülött fiát, Pettyesfejű beleegyezett abba, hogy ő szoptatja a gyámoltalan kölyköt. Felhőmancs azóta mar növendék, és Pettyesfejű saját kölykei is elég nagyok, hogy otthagyják az óvodát.
A mormoló hangokat követve Tűzszív a magas szikla felé fordult, a tisztás közepén.
Egy csoportnyi harcos gyűlt össze a szikla alatt, amin általában Kékcsillag, a Villám Törzs vezére állt, ha össze akarta hívni a törzset. Tűzszív felismerte Sötétcsíkos cirmos bundáját, Szélvihar (Runningwind) karcsú alakját, és Fehérvihar fehér fejét közöttük.
Miközben Tűzszív csöndesen sétált a kiszáradt földön, Sötétcsíkos panaszkodva nyávogta – Ki fogja vezetni a déli járőrcsapatot?
- Majd Tűzszív eldönti, ha hazatért a vadászatról. – felelt Fehérvihar higgadtan.
Az idős harcos nyugodtan fogadta Sötétcsíkos ellenséges szavait.
- Most már tényleg visszatérhetne – panaszkodott Porosbundás, egy barna cirmos, aki Tűzszívvel együtt volt növendék régen.
- Visszatértem – Közölte Tűzszív. Átfurakodott közöttük, és leült Fehérvihar mellé.
- Nos, most, hogy itt vagy elmondod végre, ki fogja vezetni a déli járőrcsapatot? –nyávogta Sötétcsíkos. Az ezüstcirmos fagyosan nézett Tűzszívre.
Tűzszívnek hirtelen melege lett, a Magas Szikla nyújtotta árnyék ellenére. Sötétcsíkos állt a legközelebb Tigriskaromhoz minden macska közül, és Tűzszív nem tudott nem kételkedni a hűségében, hiába választotta ő a maradást, mikor száműzték a szövetségesét.
- Hosszúfarkú vezeti a csapatot. – nyávogta Tűzszív.
Sötétcsíkos lassan ránézett Fehérviharra, bajsza remegett, szemében megvetés csillogott. Tűzszív idegesen nyelt egyet, talán valami hülyeséget mondott?
- Igazából, Hosszúfarkú a tanítványával van – magyarázta Szélvihar zavartan – Ő Gyorsmanccsal majd csak este jönnek, emlékszel?
Porosbundás gúnyosan felhorkant mellette.
Tűzszív összeszorította a fogait. Tudnom kellett volna!
- Akkor, Szélvihar. Vidd magaddal Páfránybundást, és Porosbundás.
- Páfránybundás nem tud velünk jönni – nyávogta Porosbundás – Még mindig sántít a zsiványokkal való harc miatt. - Rendben, rendben. – Tűzszív megpróbálta leplezni növekvő zavarát, de ez nem segített azon, hogy úgy érezte, csak találgat, mikor a neveket mondja.
- Páfránybundás elmehetne vadászni Egérbundással, és... és…
- Én szeretnék velük menni. – Ajánlotta Homokvihar.
Tűzszív hálásan nézett a narancsszínű nőstényre, ahogy folytatta. – És Homokvihar.
- De mi lesz a járőrökkel? Délutáni lesz csak, ha nem döntesz gyorsan! – Nyávogta Sötétcsíkos.
- Te is mehetsz Szélviharral járőrözni – mordult rá Tűzszív.
- És az esti őrjárat? – kérdezte Egérbundás kedvesen. Tűzszív agya hirtelen kiürült, ahogy a sötétbarna nőstényre nézett.
- Én szeretném vezetni a esti járőrcsapatot – nyávogta Fehérvihar rekedten Tűzszív mellett. – Te is azt gondolod, Gyorsmancs és Hosszúfarkú szívesen csatlakozik majd hozzám, miután visszatértek?
- Igen, persze. – Tűzszív körbeforgatta a tekintetét rajtuk, és megkönnyebbülten vette tudomásul, mindenki elégedettnek tűnt.
A macskák elvonultak, Tűzszívet Fehérviharral hagyva.
- Köszönöm. – nyávogta, és fejet hajtott az idős harcos előtt. – Azt hiszem, előre kellett volna terveznem az őrjáratokat.
- Később jobban megy. – nyugtatta meg Fehérvihar. – Megszoktuk, hogy Tigriskarom mondta meg, pontosan mit és mikor tegyünk.
Tűzszív szomorúan nézett félre.
- Idegesebbek, mint szoktak lenni – folytatta Fehérvihar – Az egész törzset megrázta Tigriskarom árulása. Tűzszív ránézett a fehér harcosra, és megértette Fehérvihar segíteni próbál neki. Megfeledkezett arról, hogy amit Tigriskarom tett, mennyire sokkolta a törzset. Tűzszív már elég régóta tudta, hogy Tigriskarom hataloméhsége miatt gyilkol, és hazudik. De a törzs macskáinak nehéz volt ezt elfogadni, hogy a rettenthetetlen harcos a saját törzse ellen fordult. Fehérvihar szavai erre emlékeztették, és bár még nem fogadták el a tekintélyét, ő soha nem árulná el a törzset, mint ahogy Tigriskarom tette.
Fehérvihar szavai megszakították a töprengését.
– El kell mennem meglátogatni Pettyesfejűt. Valamiről beszélni akar velem. – Fejet hajtott előtte. A harcos tiszteletadása meglepte Tűzszívet, így csak egy zavart bólintással válaszolt.
Nézte, ahogy Fehérvihar elmegy, Tűzszív gyomra éhesen megkordult, és ő éhesen gondolt vissza arra az ízletes galambra, amit Felhőmancs fogott.
Fehérvihar tanítványa, a gyömbér-fehér Fényesmancs a növendékek barlangja előtt ült, és Tűzszív remélte, fogott valami friss zsákmányt az öregeknek. Az öreg fatörzshöz ment, ahol ő éppen a farkát mosogatta. A cica felemelte a fejét, – Szia, Tűzszív. – nyávogta.
- Szia Fényesmancs. Vadászni voltál? – Kérdezte Tűzszív.
- Igen. - válaszolta ragyogó szemekkel Fényesmancs – Fehérvihar most először engedett el egyedül.
- Mit fogtál?
Fényesmancs szégyellősen nézett le a mancsaira – Két verebet, és egy mókust.
- Ügyes vagy. – Dorombolta Tűzszív. – Azt hiszem, Fehérvihar is így látja.
Fényesmancs bólintott.
- Egyenesen a véneknek vitted?
- Igen. – Fényesmancs aggodalmasan emelte rá a szemét – Jól tettem? – nyávogta nyugtalanul.
- Nagyon jól. – dicsérte meg Tűzszív. Bár a saját tanítványa lenne ennyire megbízható. Felhőmancsnak már vissza kellett volna érnie. A véneknek több kell, mint két veréb, és egy mókus, hogy megtöltsék a gyomrukat. Úgy döntött, meglátogatja őket, hogy megnézze, nem szenvednek-e a tavaszi melegtől.
A kopár tölgynél lévő barlangjukhoz közeledve hangokat sodort felé a szél a csupasz ágak közül.
- Fűzfakéreg kölykei hamarosan megszületnek. – Ez Foltosfarkú volt. Ő volt a legöregebb nőstény az óvodában, és azt ő egyetlen kölyke pici és gyenge volt a korához képest, a fehérköhögés miatt.
- Az új kölykök mindig jó jelek. – Dorombolta Félszemű.
- A Csillag törzs tudja, ránk férne mar egy jó jel. – dünnyögte Kicsifülű komoran.
- Nem morogtál még eleget a szertartás miatt? - mordult rá Foltosbundás. Tűzszív elképzelte, ahogy az öreg fekete-fehér kandúr ingerülten hátracsapja füleit Kicsifülű miatt.
- Mert miért? – Nyávogta Félszemű.
- Az új helyettes kinevezésének szertartása – magyarázta hangosan Foltosbundás – Tudod, mikor Tigriskarom elment, negyed holddal ezelőtt.
- A fülemmel van baj, nem az agyammal! – csattant fel Félszemű. Mikor folytatta, a többi macska csendben hallgatta, hiszen rossz modora ellenére tisztelték bölcsességét.
- Nem gondolom, hogy a Csillag törzs azért megbüntetne minket, csak azért, mert Kékcsillag nem nevezte meg a helyettesét, mielőtt a hold a legmagasabban állt. Nem volt egy hétköznapi helyzet az.
- Pont ez a legrosszabb! – nyugtalankodott Tarkafarkú. – Mit gondolhat a Csillag törzs egy olyan törzsről, akiket a saját vezérhelyettesük árul el, és a következőt is csak azután nevezik ki, hogy a hold a legmagasabban áll az égen? Ez olyannak látszik, mintha a macskáink nem tudnák mi a hűség, és meg rendesen a szertartásokat sem vagyunk képesek elvégezni.
Tűzszív gerincén jeges borzongás futott végig. Mikor Kékcsillag megtudta, Tigriskarom áruló, és száműzte a törzstől, túlságosan zaklatott volt, hogy lebonyolítsa a kinevezési szertartást. Tűzszívet csak másnap nevezte ki Tigriskarom utódjának, és ezt túl sok macska tekintette egy nagyon rossz előjelnek.
- Tűzszív kinevezése volt az első, hogy megszegtük a szertartások rendjét azóta, mióta emlékezni tudok. – nyávogta Kicsifülű síri hangon. – Utálom ezt mondani, de ez nem segít azon, hogy úgy érzem, ez a helyettes sötét időket hoz a Vihar törzsre.
Foltosbundás egyetértve nyávogott, és Tűzszív hallgatta a saját szívverését, miközben várta, hogy Félszemű megnyugtassa a többiek félelmeit bölcs szavaival. De most ő is csöndben maradt. Mögötte a kék égen a nap melegen ragyogott, de Tűzszív mégis úgy érezte, a hideg a csontjaiba hatol.
Elfordult a öregek barlangjától, képtelen volt most a szemükbe nézni, és rosszkedvűen a tisztás széle felé indult. Az óvoda közelében elgondolkodva nézte a földet. Egy hirtelen mozgás vonta magára a figyelmét. Megdermedt, és szíve hevesen verni kezdett, ahogy felismerte Tigriskarom ragyogó borostyán szemeit. Megrémülve az ismerős nézéstől, Tűzszív idegesen pislogott. Aztán rádöbbent, nem az ádáz harcos néz rá, hanem Szederkölyök. - Tigriskarom fia.
 

Harcosok Törzse - Rising storm

Második fejezet

Tűzszív egy borostyánszín bundát látott, és ahogy felnézett, Aranyvirágot látta kilépni az óvodából a sötét cirmos kölyök mögött. Egy világos vörös kölyköt tartott a szájában, akit óvatosan letett a földre Szederkölyök mellé. Tűzszív azonnal megértette, Aranyvirág látta a reagálását, abból, ahogy a világos nőstény védelmezően a kölykök köre fonta a farkát, aztán felemelte az állát kihívóan, várva, hogy mondjon valamit. Tűzszív bűnösnek érezte magát. Vajon mit gondolhat? Hisz ő a helyettes, a Csillag Törzs akaratából. Tudta, biztosítania kell Aranyvirágot, hogy a kölykeit gondozni, és értékelni fogják, akár bármelyik másik tagját a Villám Törzsnek.
- A kölykeid… Egészségesnek látszanak. – nyögte ki végül, de a szőre felborzolódott, ahogy a sötét cirmos kölyök ránézett borostyánságra szemeivel, ami csillogott, mint Tigriskarom fenyegető tekintete. Tűzszív megpróbált megszabadulni a félelemtől és dühtől, amitől ösztönösen kiengedte karmait, bele a kemény földbe. Tigriskarom a törzs árulója, bizonygatta magának. Nem ez a pici cica.
- Ez az első alkalom hogy Tawnykölyök elhagyja az óvodát. - válaszolt Aranyvirág, ahogy nyugtalanul lenézett a kölyökre.
- Gyorsan nönek. – Mormolta Tűzszív.
Aranyvirág lehajolt, hogy megnyalja a kölykök fejét, majd Tűzszívhez ment.
- Megértem, mit érzel. – nyávogta csendben – A szemed mindig mást fog mondani, mint a szíved. De ők az én kölykeim, és akár meghalni is hajlandó vagyok értük. – Tűzszív szemébe nézett, és ő látta a sárga szemekben az érzelmek erejét. – Féltem őket, Tűzszív. – folytatta – A törzs soha nem fog megbocsátani Tigriskaromnak, és nem is kell. De Szederkölyök és Tawnykölyök nem tettek semmi rosszat, és nem akarom, hogy miatta bűnhődjenek. Nem fogom elmondani nekik, ki volt az apjuk, csak hogy egy bátor, és erős harcos.
Tűzszív átérezte a zavart nőstény fájdalmát. – Itt biztonságban lesznek. – Ígérte, de Szederkölyök borostyán szemeinek pillantásától még mindig bizsergett a mancsa, mikor Aranyvirág elfordult.
Mögöttük Fehérvihar kúszott elő az óvodából. – Pettyesfejű úgy gondolja, a két megmaradt kölyke készen áll a kiképzésre. – mondta.
- Kékcsillag tudja? – Kérdezte Tűzszív.
Fehérvihar megrázta a fejét – Pettyesfejű maga akarta elmondani neki, de napok óta nem jött erre.
Tűzszív elgondolkodva ráncolta össze a homlokát. A törzs vezetőjét általában érdekelte minden, ami fontos volt a törzs életében, az óvoda főleg. Minden macska tudta, milyen fontosak a szép, egészséges kölykök a Villám törzs életében.
- Azt hiszem, ez nem meglepő. – folytatta Fehérvihar – Még mindig nem gyógyult meg teljesen a kóbor macskákkal való csata után.
- Menjek, és mondjam el neki én? – ajánlotta Tűzszív.
- Igen, jegyezte meg – Fehérvihar – Talán pár jó hír jobb kedvre deríti.
Tűzszív hirtelen rádöbbent, Fehérvihar is aggódik a vezér miatt, akárcsak ő.
- Biztos vagyok benne, hogy így lesz. – értett egyet – a Villám törzsben nem volt ennyi növendék már sok hold óta.
- Erről jut eszembe – nyávogta Fehérvihar felragyogó szemmel – Hol van Felhőmancs? Úgy tudtam, a véneknek vadászik. Tűzszív zavartan félrenézett – Nos… Ő. Igen. Nem tudom, hol marad ennyi ideig.
Fehérvihar felemelte hatalmas mancsát, és nyalogatni kezdte – Az erdő nem annyira biztonságos, mint régen – mormolta, mintha olvasna Tűzszív kellemetlen gondolataiban.
- Ne feled, a Szél és Árnyak törzs még mindig dühös ránk, hogy menedéket nyújtottunk Töröttfarkúnak. Nem tudják, már meghalt, ezért újra megtámadhatnak minket.
Töröttfarkú egykor az Árnyak Törzsének vezetője volt. Kis híján a kapzsiságának áldozatai lettek a többi törzsek az erdőben. A Vihar törzs segített a törzsének elkergetni mikor bajban voltak, de később menedéket nyújtottak a vak, és tehetetlen fogolynak – de ezt a irgalmas cselekedetet nem értékeltek egykori ellenségei.
Tűzszív tudta, Fehérvihar olyan finoman figyelmeztette, ahogy csak tudta – a harcos nem említette, hogy Tigriskarom még a környéken lehet, de hiba volt Felhőmancsot védtelenül egyedül hagyni.
- Te is hagytad, hogy Fényesmancs egyedül vadásszon reggel. – vágott vissza.
- Igen. Mondtam neki, hogy maradjon a vízmosásnál, és délig érjen vissza.
Fehérvihar hangja kedves volt, de abbahagyta mancsa mosását, és aggodalmasan nézett Tűzszív szemébe – Remélem, Felhőmancs nem ment túl messzire a tábortól.
- Mennem kell elmondani Kékcsillagnak, hogy a kölykök készek. - motyogta Tűzszív félrenézve.
- Jó ötlet. – felelte Fehérvihar – Én kiviszem Fényesmancsot egy kicsit tanulni. Jól vadászik, de a harcot meg tanulnia kell.
Magában Felhőmancsot átkozva, Tűzszív a Magassziklák felé ment. Kékcsillag barlangja előtt megmosta a füllét, kiverte a fejéből Felhőmancsot, mielőtt a zuzmókkal takart bejáraton keresztül köszönt, hogy megérkezett. Egy szelíd „Gyere” hallatszott belülről, és ő lassan belépett.
A kicsi barlangba, amit meg egy régi patak vájt a Magassziklába, hűvös volt. A napfény melegen ragyogott a falakon, ahogy átszűrődött a zuzmókon. Kékcsillag, mint egy kotló kacsa, úgy kuporgott az odúban. Hosszú szürke szőre koszos, és fénytelen volt. Talán még mindig túlságosan fájnak a sebei, hogy rendesen mosakodjon, gondolta Tűzszív. Inkább nem gondolt a másik lehetőségre – hogy vezére szándékosan nem gondoskodik magáról.
De az aggodalom, amint Fehérvihar szemében látott, nem hagyta nyugodni. Nem tudta nem észrevenni, hogy Kékcsillag milyen vékony, és emlékezett arra a félig megevett madárra, amit otthagyott az éjjel, mikor visszatért a barlangjába inkább, minthogy nyelvet pergetni maradt volna a harcosaival.
A Törzs vezére felemelte a szemét, mikor Tűzszív elé lépett, és ő megkönnyebbülten látta benne az érdeklődés szikráját.
- Tűzszív. - Üdvözölte, felült, és állát felemelte. Széles fejét ugyanazzal a megcsodált méltósággal emelte fel, amivel akkor, mikor először találkoztak az erdőben, közel a kétlábúaknál lévő, régi háznál. Akkor Kékcsillag volt, aki meghívta, csatlakozzon a Törzshöz, és ez a bizalom egy különleges köteléket hozott létre köztük.
- Kékcsillag, - kezdte, tisztelettel fejet hajtva – Fehérvihar volt ma az óvodában. Pettyesfejű azt mondja, a kölykei készen állnak, hogy növendékek legyenek.
Kékcsillag lassan nagyobbra nyitotta a szemét. – Máris? – Mormogta.
Tűzszív várta, hogy Kékcsillag elkezdje mondani, a feladatokat a növendékek névadási ünnepségére. De ő csak bámult rá.
- Őőő… Kiket szeretnél tanítónak? – kérdezte.
- Tanítók… Visszhangozta Kékcsillag halkan.
Tűzszív kezdete kényelmetlenül érezni magát a bundájában. Hirtelen a kék szemek keményen megvillantak. – Van macska, akiben megbízhatunk, és rábízhatjuk ezeket az ártatlan kölyköket? - Fújta.
Tűzszív összerezzent a megdöbbentő válaszon. A vezér szeme még egyszer megvillant.
- Képes lennél rá? – kérdezte – Vagy Szürkecsíkos?
Tűzszív megrázta a fejét, megpróbálta eldobni magától a rémületet, ami lebénította, mint egy viperamarás. Kékcsillag elfelejtette, hogy Szürkecsíkos már nem tagja a Villám Törzsnek?
- Én… Nekem már ott van Felhőmancs. És Szürkecsíkos… - Elhallgatott, vett egy kicsi, gyors lélegzetet, és újrakezdte.
- Kékcsillag, az egyetlen harcos, aki nem érdemelné meg, hogy ezeknek a kölyköknek a nevelője legyen, az Tigriscsíkos, de őt már száműztük, nem emlékszel? Bármelyik Vihar törzsi harcos nagyszerű tanítója lenne Pettyesfejű kölykeinek. – Nézte Kékcsillag arcát valami reakciót várva, de ő már vakon a padlót bámulta.
- Pettyesfejű reméli, hamarosan lesz névadási ünnepély – folytatta – a kölykei már több mint készek.
Felhőmancs volt az alomtestvérük, és ő már egy fél hold óta növendék volt. Tűzszív előrehajolt, remélve, hogy Kékcsillag hajlandó lesz válaszolni. Végül a nőstény élénken bólintott, és Tűzszívre emelete a szemét. A megkönnyebbülés hulláma levette a feszültséget a válláról. És bár még mindig fagyottnak, és távolinak tűnt, már nyugodtabbnak látszott.
- A névadási ünnepély még az esti evés előtt meglesz – nyávogta, mintha soha sem lett volna zavart.
- Szóval, kit szeretnél a tanítóiknak? – Kérdezte Tűzszív óvatosan. Úgy érezte, a remegés végigfut rajta a farkán keresztül, ahogy Kékcsillag megmerevedett, és újra idegesen végignézett a barlangon.
- Akit te. – A válasza alig volt hallható, és Tűzszív úgy döntött, nem erőlteti tovább. Fejet hajtott, és azt nyávogta – Rendben, Kékcsillag. – mielőtt kitolatott a barlangból.
Leült egy pillanatra a Magasszikla árnyékába, hogy összeszedje a gondolatait. Tigriskarom árulása még inkább megrázhatta, ha úgy gondolja, nem bízhat meg a harcosaiban most. Alig negyed holddal ezelőtt támadtak a kóbor macskák. Kékcsillag túl fogja tenni magát ezen, mondta magának. El kell rejtenie aggodalmát a többi macska elől. A törzs már így is elég nyugtalan, ahogy Fehérvihar is mondta, ha így látnák Kékcsillagot, az csak még jobban megrémítené őket.
Tűzszív megfeszítette vállizmait, majd az óvoda felé indította tappancsait.
- Szia, Fűzfakéreg – nyávogta, mikor a nőstényhez ért. A világosszürke cica az oldalán feküdt a bokrokon kívül, amik a kölyköket védték, és élvezte a nap melegét.
Felemelte a fejét, mikor Tűzszív megállt mellette – Szia, Tűzszív. Milyen a helyettesek élete? – Szeme kíváncsiságról árulkodott, hangja barátságos volt, nem kihívó.
- Kellemes. – Mondta neki Tűzszív. Vagyis az lenne, ha nem lenne egy idegesítő növendék, gondolta csalódottan, vagy a vének félelme a Csillag Törzs haragjától, vagy egy vezér, aki képtelen dönteni, kik legyenek Pettyesfejű kölykeinek a tanítói.
- Ennek örülök. – Dorombolta Fűzfakéreg. Hátrafordította a fejét, hogy megmossa a hátát.
- Pettyesfejű itt van? – Kérdezte Tűzszív.
- Bent van. – Nyávogta Fűzfakéreg két nyalás között.
- Köszönöm. – Tűzszív átfurakodott a bokrok között. Meglepődött, milyen világos van bent. A napfény keresztüláradt a csavart ágak közti réseken, és Tűzszív megjegyezte magának, be kell foltozni, meg mielőtt a levélhullás végi hidegek eljönnek.
- Szia, Pettyesfejű. – Nyávogta – Jó hírek! Kékcsillag azt mondta, a kölykeid névadási ünnepe ma este lesz.
- A Csillag törzsnek legyen hála! – nyögte az, ahogy a nagyobb kölyök, a sötét pöttyökkel tarkított, átugrott az anyján és a húgára vetette magát. – Ezek ketten már túl nagyok az óvodába.
A kölykök visszagördültek az anyjukhoz, kusza farok és lábgomolyként. Pettyesfejű óvatosan arrébb rakta őket, és megkérdezte – Tudod kik lesznek a tanítóik?
Tűzszív számított erre a kérdésre.
- Kékcsillag még nem döntötte el – magyarázta – vannak olyan harcosok, akiket te jobban szeretnél? Pettyesfejű meglepettnek tűnt - Kékcsillag tudja a legjobban. Ő dönt.
Tűzszív, mint minden macska tudta, hogy a hagyomány szerint a Törzs vezére választ tanítókat. - Igen, igazad van. – Nyávogta lassan.
A bundája bizseregni kezdett, ahogy megérezte Tigriskarom cirmos fiának szagát.
- Hol van Aranyvirág? – kérdezte Pettyesfejűtől, sokkal élesebben, mint ahogy akarta.
A cica szeme elkerekedett – Elvitte őket bemutatni a véneknek. – Szűkülő szemekkel nézett Tűzszívre - Felismerted, hogy Tigriskarom fia, ugye?
Tűzszív kelletlenül bólintott.
- Csak úgy néz ki, mit az apja, de ez minden. – nyugtatta Pettyesfejű - Ő nagyon kedves a többi kölyökkel, és a húga gondoskodik arról, hogy ez így is maradjon.
- Hát, akkor jó. – Fordult el Tűzszív. – Majd találkozunk az ünnepélyen – nyávogta, ahogy keresztülnyomakodott a bejáraton.
- Ezek szerint, Kékcsillag eldöntötte, lesz névadási ünnepély? – szólt oda neki Fűzfakéreg amikor megjelent kint. - Igen. –válaszolt.
- És kik lesznek… ?
De Tűzszív magára hagyta, mielőtt még több kérdést feltehetett volna. A névadási ünnepély híre futótűzként terjedt el a táborban, és minden macska ugyanazt szerette volna tudni. Tűzszívnek gyorsan döntenie kellett volna, de az orra még mindig tele volt Szederkölyök szagával, és elméjét sötét gondolatok szárnya kavarta össze.
Ösztönösen arra a páfrány alagútra fordult, ami az orvosmacska tisztására vezetett. Sárgafogú tanítványa, Szénmancs ott lesz. Most, hogy Szürkecsíkos elment a Folyó Törzshöz élni, Szénmancs volt Tűzszív legközelebbi barátja. Tudta, hogy a szelíd cica képes lesz megérteni az érzéseit és hogy miért nyugtalan a szíve.
Megszaporázta lépteit a hideg páfrányok között, és kibukkant a napsütötte tisztáson. Az egyik végén egy lapos sziklaarc pont a közepén kettényílva. A nyílás pont elég nagy volt ahhoz, hogy Sárgafogú ott lakjon, és tárolja a gyógyfüveit.
Tűzszív pont szólni akart neki, mikor Szénmancs kisántikált a szikla árnyékosabbik oldalán. Mint mindig mikor látta, csökkentette a viszontlátás örömét a kicsavarodott lába, ami miatt nem lehetett harcos. A fiatal cica akkor sérült meg súlyosan, mikor át akart kelni a menydörgő ösvényen. Tűzszív, bár nem tehetett róla, felelősnek érezte magát, mivel Szénmancs az ő tanítványa volt mikor a baleset történt.
De miután felépült a klán orvosmacskája, Sárgafogú felügyelete alatt, ő elkezdte tanítani neki, hogy ápolja a beteg macskákat, és egy és fél holddal ezelőtt a tanítványának fogadta. Szénmancs végre megtalálta a helyét a törzsben végül.
Egy nagy csomag gyógynövény lógott Szénmancs szájában, ahogy a tisztásra sántikált. Arca beesett, és aggódó volt, észre sem vette, hogy Tűzszív ott vár az alagút bejáratánál. Ledobta a csomagot egy napsütötte helyre a földre, és idegesen válogatni kezdte azokat a mancsával.
- Szénmancs? – nyávogta.
A pici macska meglepetten pillantott fel – Tűzszív! Miért vagy itt? Beteg vagy?
Tűzszív megrázta a fejét. – Nem. Minden rendben?
Szénmancs leverten nézte a levélhalmot előtte, és Tűzszív odalépett hozzá, és orrával megbökte. – Mi a baj? Ne mond, hogy újból végigöntötted egérepével Sárgafogú barlangját?
- Dehogy! – válaszolta Szénmancs felháborodottan. Aztán lesütötte a szemét. – Soha nem leszek orvosmacska. Egy katasztrófa vagyok. Tudnom kellett volna olvasni a jelekből, mikor megtaláltam azt a rothadó madarat. Tűzszívnek eszébe jutott, ami a kinevezése után történt. Szénmancs kiválasztott egy szarkát a zsákmány halomból Kékcsillagnak, de annak a puha tollai alatt nyüzsögtek a férgek.
- Sárgafogú úgy gondolta, ez egy jel volt neked? – kérdezte a másik.
- Nos, nem. – Ismerte be Szénmancs.
- Nos, akkor mi történt, hogy azt gondolod, hogy nem lehetsz orvosmacska? – Megpróbálta elkerülni, hogy arra a következtetésre jusson, hogy a rothadó szarka más macskának lehetett jel - A vezetőnek, Kékcsillagnak.
Szénmancs farka reményvesztetten megrándult. – Sárgafogú megkért, keverjek egy borogatást neki. Csak egy egyszerű sebtisztítót. Ez volt az egyik legelőször dolog, amit megtanított, most elfelejtettem, hogy milyen növények kellenek bele. Azt fogja gondolni, egy idióta vagyok! – Hangja zokogásba csapott, és kék szeme kitágult a kétségbeeséstől.
- Nem vagy idióta, és ezt Sárgafogú is tudja. – Közölte vele Tűzszív határozottan.
- De nem ez volt a legelső hülyeség, amit csináltam mostanában. Tegnap meg kellett kérdeznem, mi a különbség a Gyűszűvirág és a mák között. – lógatta a fejét még jobban Szénmancs. – Sárgafogú azt mondta, veszélyes vagyok a törzsre.
- De hát tudod Sárgafogú milyen. – nyugtatta Tűzszív – mindig ilyeneket mond.
Sárgafogú az Árnyak Törzsének orvosmacskája volt, mielőtt kegyetlen vezetője, Törtfarkú elárulta és elűzte, és bár most már ő a Villám Törzshöz tartozott, megőrizte vad, és ingerlékeny természetét. De Szénmancs miatta van jól, és képes elviselni az ingerült kitöréseit.
Szénmancs sóhajtott. – Nem hiszem, hogy megvan bennem az, ami kell, hogy jó orvosmacska lehessek. Azt hittem, az helyes, hogy Sárgafogú növendéke lettem, de ez nem jó. Képtelen vagyok megtanulni mindent, amit kell.
Tűzszív leguggolt, hogy a szeme egy szinten legyen az övével. – Ez az egész Ezüstpatak miatt van, igaz? – nyávogta dühösen. Eszébe jutott a nap, amikor a napos szikláknál Szürkecsíkos Folyó törzsbeli barátnője idő előtt szülni kezdett. Szénmancs kétségbeesetten tett meg mindent, hogy megmentse, de Ezüstpatak túl sok vért vesztett. A csodaszép ezüstcirmos halott, viszont a újszülött kölykei életben maradtak.
Szénmancs nem válaszolt, és Tűzszív tudta, hogy igaza van.
- Megmentetted a kölyköket! – csattant fel.
- De őt elvesztettem.
- Mindent megtettél, amit lehetett. – Tűzszív finoman nyalogatni kezdte Szénmancs szürke fejét. – Nézd, csak kérdezd meg Sárgafogút, hogy milyen gyógynövényeket használj borogatásnak. Nem fog haragudni.
- Én is remélem. – Szénmancs nyávogása kétkedően hangzott. Aztán megrázta magát. – Abba kellene hagynom az önsajnálatot, nem igaz?
- Valóban. – válaszolta Tűzszív megpöckölve a farkával.
- Sajnálom. – Szénmancs bánatos pillantása alatt felderengett a régi jókedve – miért is nem vagyok meglepve, hogy nem hoztál nekem a friss zsákmányból?
Tűzszív megrázta a fejét. – Sajnálom. Csak azért jöttem, hogy beszélgessek veled. Nehogy azt mond, Sárgafogú éheztet.
- Nem, de a orvosmacskák dolga nehezebb, mint gondolnád. – Válaszolta Szénmancs – még nem volt ideje, hogy bármi zsákmányt hozzon ma. – Szeme kíváncsian megvillant – Miről akartál velem beszélni?
- Tigriskarom kölykeiről. – Érezte hogy a sivárság újra a gyomrába mar - leginkább Szederkölyökről.
- Mert úgy néz ki, mint az apja?
Tűzszív megrándult. Az érzései ennyire könnyen leolvashatóak lennének? – Tudom, hogy nem szabad elítélnem. Csak egy kölyök. De ahogy rám nézett, mintha Tigriskarom nézne engem. Én… Én mozdulni sem tudtam.
Tűzszív lassan felemelte a fejét, szégyellve a beismerést, de örült, hogy elmondhatta a barátjának, akiben megbízik. – Nem tudom, képes leszek-e valaha megbízni benne.
- Hát, ha Tigriskarmot látod, mindig mikor ránézel, ezen nem csodálkozok. – nyávogta Szénmancs szelíden – De csak át kell nézned a bunda színén, és meg kell látnod a macskát odabent. Ne feled, ő nem csak Tigriskarom kölyke. Van benne egy kis Aranyvirág is. És soha nem fogja megtudni, ki volt az apja. Ebben a törzsben nő majd fel – majd hozzátette – itt minden macska tudja, nem ítélhet meg valakit a születése körülményeiből.
Szénmancsnak igaza volt. Tűzszív soha nem hagyta, hogy házmacska származása megzavarják a Törzshöz való hűségét.
- A Csillag törzs mondott neked valamit Szederkölyökről? – kérdezte, tudva, hogy Szénmancs és Sárgafogú tanulmányozták az ezüstcsíkot a születése pillanatában.
A szíve kényelmetlenül zökkent, mikor a szürke macska elfordította a fejét, és azt suttogta – A Csillag Törzs nem oszt meg mindent velem.
Tűzszív elég régóta ismerte ahhoz, hogy tudja, valamit titkol. – De megosztott veled valamit, ugye? Szénmancs mereven ránézett kék szemeivel – Az ő sorsa éppen olyan fontos, mint bármelyik, a törzsben született kölyöké – nyávogta határozottan.
Tűzszív tudta, nem tudja kihúzni a választ belőle, hogy mit mondott neki a Csillag Törzs, ha ő nem akarja elmondani. Úgy döntött, elmondja inkább a másik dolgot, ami aggasztotta.
- Valami mást is szerettem volna veled megbeszélni. – vallotta be – el kell döntenem, kik legyenek Pettyesfejű kölykeinek tanítói.
- Az nem Kékcsillag dolga?
- Megkért, hogy én válasszak.
Szénmancs meglepetten emelte fel a fejét. – Miért nézel akkor ilyen aggodalmasan? Hiszen ez megtiszteltetés.
- Megtiszteltetés? – visszhangozta Tűzszív halkan, emlékezve az ellenségességre, és zavarra Kékcsillag szemében. Megvonta a vállát.
- Talán. De nem igazán tudom, kit válasszak.
- Csak van valami ötleted – buzdította Szénmancs.
- Nem igazán.
Szénmancs elgondolkodva összeráncolta a homlokát. – Lássuk, hogy érezted magad, mikor megkaptad az első növendékedet?
Tűzszívet váratlanul érte a kérdés. – Büszkén. És féltem. Kétségbeesetten bizonyítani akartam magamnak – válaszolt lassan.
- Melyik harcos, aki úgy érzi, leginkább bizonyítania kell? - nyávogta Szénmancs.
Tűzszív szeme összeszűkült. Egy barna cirmos képe villant az agyába. – Porosbundás. - Szénmancs elgondolkodva bólintott, ahogy folytatta – Szinte belehal, hogy lehessen növendéke. Ő nagyon közel állt Tigriskaromhoz a száműzés előtt, így mindent elkövet majd, hogy bebizonyítsa, hűséges a törzshöz. Ő egy jó harcos, és azt hiszem, ő egy jó tanító is lesz. - Még végig sem mondta, mikor Tűzszív rádöbbent, több személyes dolog miatt is választotta Porosbundást. A cirmos szeme irigykedve villogott, mikor Kékcsillag kétszer is tanítónak választotta Tűzszívet, először Szénmancsnak, aztán Felhőmancsnak. Talán, gondolta bűntudattal, egy növendék megnyugtatja a féltékenységét, és jobban kijönnek majd egymással.
- Nos, akkor az egyik megvan. – nyávogta Szénmancs biztatóan.
Tűzszív lenézett a orvosmacska tiszta, nyitott szemébe. Tőle ez olyan egyszerűen hangzott.
- Na és a másik? – kérdezte Szénmancs.
- A másik mi? – Sárgafogú érdes nyávogása hangzott a páfrány alagútból, és a sötétszürke nőstény mereven kilépett a tisztásra. Tűzszív megfordult, hogy üdvözölje. Mint mindig, hosszú szőre gubancos és fénytelen volt, mintha a törzs ellátása után magára már nem maradt volna ideje, de sárga szemei fényesen, fürkészően csillogtak.
- Kékcsillag megkérte Tűzszívet, válassza ki Pettyesfejű kölykeinek tanítóit. – magyarázta Szénmancs.
- Oh, így döntött? – Sárgafogú szeme tágra nyílt a meglepetéstől – És kikre gondoltál?
- Mi már kiválasztottuk Porosbundást. – kezdte Tűzszív.
- Mi már? – Szakította félbe Sárgafogú érdes nyávogásával – Kik azok a „mi”?
- Szénmancs segített – ismerte be.
- Biztos vagyok benne, hogy Kékcsillag örül, hogy egy macska, aki éppen most kezdte a tanulmányait, ilyen fontos döntést hoz a törzsben – állapította meg Sárgafogú. Szénmancshoz fordult – Befejezted a borogatás kikeverését?
Szénmancs kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, aztán megrázta a fejét, mielőtt némán visszakullogott a gyógynövényekhez a tisztás közepére.
Sárgafogú felhorkant, ahogy nézte, hogy a növendéke otthagyja őket. – Ez a macska napok óta nem képes válaszolni nekem! – panaszkodott Tűzszívnek – Volt idő, hogy nem tudtam már visszavágni neki. Minél hamarabb zökken vissza normálisba, annál jobb, mindkettőnk számára. – Az öreg orvosmacska felhúzta a szemöldökét, és Tűzszívhez fordult – Szóval, hol is tartottunk?
- Megpróbálom eldönteni, ki legyen a második tanítója Pettyesfejű kölykeinek. – válaszolta Tűzszív élesen.
- Kinek nincs növendéke? – nyikorogta Sárgafogú.
- Nos, Homokvihar. – Válaszolta Tűzszív. Nem tudott szabadulni a kényelmetlen érzéstől, hogy nem lenne korrekt Homokviharral szemben, ha neki nem lenne növendéke, és Porosbundásnak igen. Végtére is, a két macska együtt volt növendék, és a harcos nevüket is egyszerre szerezték.
- Úgy gondolod, bölcs dolog lenne két tapasztalatlan tanító egyszerre? – mutatott rá Sárgafogú.
Tűzszív megrázta a fejét.
- Akkor egy tapasztaltabb, növendék nélküli Vihar törzsi harcos? – erőltette Sárgafogú.
Sötétcsíkos, gondolta Tűzszív kényelmetlenül. Minden macska tudta, hogy egyike volt Tigriskarom közeli barátainak, még akkor is, ha úgy döntött, a törzset választja, mikor az árulót száműzték. Tűzszív rádöbbent, ha nem őt választja tanítónak, az úgy tűnik, mintha ezzel venne elégtételt azért az ellenséges viselkedésért, amit a harcos mutatott, mikor befogadták a törzsbe. Végül is, Sötétcsíkos kézenfekvő választás, mint tanító.
Sárgafogúnak észre kellett vennie döntést Tűzszív képén, mert azt nyávogta – Oké, akkor ez is megvan. Akkor most mar nyugton tudsz hagyni engem és a növendékemet? Még lenne mit csinálnunk.
Tűzszív talpra állt, és bár megkönnyebbült, hogy talált két macskát tanítónak, akik hűsége a törzshöz nem kérdéses, nem hagyta nyugodni a dolog, hogy hozzá nem biztos, hogy hűségesek.
 

Harmadik fejezet...